Kovács László az MSZP-frakció kedd esti ülésén bejelentette: nem indul a pártelnöki posztért az októberi tisztújító kongresszuson - értesült a távirati iroda a frakcióvezetéshez közel álló forrásból.
Keresés
Mosztovoj: daszvidányija!
Lisszabon. Nagy a tétje a találkozónak, hiszen amelyik gárda kikap, az gyakorlatilag elbúcsúzik a kontinenstornától. Az oroszoknál Alekszandr Mosztovojt kizárták a keretből, mert egyik nyilatkozatában bírálta Georgij Jarcev szövetségi kapitányt.
Valerón csak a kispadon
Porto. Ma a Görögország–Spanyolország mérkőzéssel megkezdődik csoportmérkőzések második fordulója. Az első körben a görögök a óriási meglepetésre legyőzték a házigazda portugálokat (2:1), így egy esetleges diadallal ott lennének a legjobb nyolc között.
Rabóczki szerint döntőbe juthatnak a dánok
Magyarországon az MTK-ban és a Dunaferrben védett, majd egy svéd kiscsapat, a Norrköpping következett. Egy szezon elég volt ahhoz, hogy a legjobb kapusok között emlegessék Skandináviában, éppen ezért nem volt meglepő, hogy 2003 januárjában a dán FC Köbenhavn szerződtette.
Északról jött a gólözön
Lisszabon. Most már érthető, hogy miért érkezett 110 000 e-mail az Aftonbladet című svéd lap közvélemény-kutatására, amikor arról volt szó, hogy vissza kell csábítani Henrik Larssont a válogatottba.
SPORT A KÉPERNYŐN
EUROSPORT – 16.30: Spanyol kerékpáros körverseny
MTV, STV 2, ORF 1, ČT 2 – 17.50: Labdarúgó Eb – Görögország–Spanyolország (élő)
MTV, STV 2, ORF 1, ČT 2 – 20.35: Labdarúgó Eb – Oroszország–Portugália (élő)
MTV – 22.35: Labdarúgó Eb (napi összefoglaló)
RÉGIÓFOCI
IV. liga, A-csoport, 30. forduló: Malinovo–MŠK Petržalka 2:2 (0:0), g.: D. Goga 2, ill. Šuráni, Bician; Kráľová p/S.–Ružinov B 6:0 (2:0), g.: Šuplata 2, Baláž 2, Dubas (öngól), Kafun; Senec B–Čunovo 2:1 (0:0), g.: Salaj, Kubáni, ill. Horák; Trnávka–Rovinka 3:0 (2:0), g.
NIKÉ
Szerda. 2004. június 16.
Labdarúgó Eb: 395. Spanyolország–Görögország 1,65-3,2-4,7-1,1-1,85; 396. Portugália–Oroszország 1,55-3,5-5-1,1-2.
Labdarúgó Eb – 2. félidő: 601. Spanyolország–Görögország 2-2,3-5-1,15-1,55; 602. Portugália–Oroszország 1,85-2,4-5,3-1,1-1,6.
Labdarúgó Eb – első gól: 603.
NŐI LABDARÚGÁS
I. LIGA, 25. forduló: Žilina– Slovan Bratislava 0:3, Nové Zámky–Lokomotíva Košice 0:4, Veľký Krtíš –Prešov 4:0, Rimav-ská Sobota–Nitra 0:7, Ekonóm Bratislava–Malé Dvorníky 2:14, Humenné–Trnava 1:0, Čadca–Žiar nad Hronom 2:6.
19. forduló, pótolt mérkőzés: Humenné–Nitra 1:7.
A bajnokság állása
1.
Slobodník Érsekújvárott
Érsekújvár. Bernard Slobodník lesz az új évadban az érsekújvári Štart HIL-ben szereplő férfi kézilabdacsapatának vezető-edzője.