Vágbeszterce. Még mindig nem vallott a rendőrség előtt Štefan Skrúcaný színész és humorista a múlt pénteken általa okozott tragikus baleset ügyében. A törvény értelmében ezt megteheti. A közúti szerencsétlenség egy 73 éves asszony halálát követelte. A színészt hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti. (TASR)
Keresés
Pozsony és Bécs együttműködése
Pozsony. Gazdasági lépéseik összehangolásáról és infrastruktúráik összekötéséről szóló határozatot fogadtak el tegnap a pozsonyi és bécsi gazdasági kamarák közös tárgyalásukon a Prímás-palotában. A közép-európai régió együttműködésének egyik alapfeltétele a közlekedési hálózat megfelelő kiépítése.
Július 1-jétől 315 gyógyszer ára emelkedik
Pozsony. A betegek július 1-jétől 315 gyógyszerfajtához drágábban juthatnak hozzá. Ugyanakkor viszont 181 orvosság esetében kevesebb pénzt fizetnek majd. Mindez azért lehetséges, mert az egészségbiztosítók a tabletták új csoportosítása szerint 36-tal több gyógyszer árát tudja teljes egészében téríteni, mint eddig. (TASR)
Minden nyugdíjas kap 1000 koronát?
Pozsony. A parlament szociális ügyi bizottsága az ezerkoronás kiegészítő támogatásról szóló javaslatot a kormány által jóváhagyott formában bocsátja parlamenti vitára. Ez azt is jelenti, hogy kivétel nélkül minden nyugdíjas részesülne a juttatásban, természetesen az idén nyugállományba vonulók is.
Némi könnyebbség az átalányadózóknak
Pozsony. Júliustól nem kell társadalombiztosítási járulékot folyósítaniuk azoknak a vállalkozóknak, akik átalányadót fizettek. 2005 júniusáig tehát felmentésben részesülnek. Ám mindenképpen ki kell tölteniük egy erről szóló nyilvántartási nyilatkozatot.
Elítélték a gázművek volt vezetőjét
Pozsony. Kilenc év feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélte tegnap Ivan M.-t, a Szlovák Gázművek (SPP) volt gazdasági igazgatóját a Pozsonyi Kerületi Bíróság. Bűnösnek találtatott 10 millió amerikai dolláros csalás vádjában, az összeget az SPP számlájáról utalta át magánszámlára.
Csecsemőt találtak a hangyabolyban
Szakolca. Eljárást kezdeményeztek szerdán emberélet veszélyeztetésének alapos gyanúja miatt egy 35 éves vrádištei asszony ellen, akinek újszülött kislányának holttestét egy tisztáson találták meg, egy hangyabolyban. A boncolás kiderítette: a csöppség még élt, mikor az anya sorsára hagyta.
Schusterék visszaadták az útlevelüket
Pozsony. Rudolf Schuster és egész családja, azaz felesége és mindkét gyermeke már visszaadta a diplomata útlevelét, erősítette meg lapunknak Juraj Tomaga külügyi szóvivő. A volt elnök és neje bármikor visszakérheti, őket életük végéig megilleti az okmány, gyermekeik azonban már nem tartoznak a kivételezettek közé. (sza)
Megye lesz Pozsonyból?
Pozsony. Nem megfelelő a járási és kerületi székhelyek elrendezése, és a községek együttműködése sem hatékony – mutatott rá Viktor Nižňanský, a közigazgatási reformért felelős kormánybiztos. Szerinte a reformról a települések és az önkormányzatok szintjén széles körű, nyilvános vitát kell indítani.
Késlekedés esetén óriási nyugdíjat kapnak a bírák
Pozsony. Politikai helyek maradnak a körzeti hivatalok elöljárói posztjai, döntött tegnap a parlament. A Szabad Fórum azt javasolta, hogy az elöljárókat ne a kormány nevezze ki a koalíció megegyezése alapján, hanem a belügyminisztérium szakmai szempontokat figyelembe véve dönthessen a tisztségviselőkről.