A budapesti Csernus Imre pszichiáterhez sok serdülő fordul segítségért. Karván tartott előadásában a szülők felelősségét hangsúlyozta. A megkérdezett fiatalok nem voltak hajlandók beszélni arról, mikor, hogyan kerültek kapcsolatba a droggal, szüleik szintén visszautasították a gondolatát is annak, hogy csemetéjükkel baj volna.
Keresés
Négylábú mentőangyal
Toronto. Egy állig felfegyverzett férfi, aki halomra akarta lőni a torontóiakat, felhagyott tervével, miután a jó sors összehozta egy kutyával. A 40 éves, reménybeli tömeggyilkos kocsijában két puskával, egy gépfegyverrel és 6000 lőszerrel indult Torontóba, hogy „halomra öldösse, akit ér”.
Reális a jövő hétre tervezett iraki hatalomátvétel?
Ivo Samson külpolitikai elemző:
Nem tényleges hatalomátvétel lesz; az iraki kormány a külföldi alakulatok nélkül képtelen lenne biztosítani az ország stabilitását.
A titkosszolgálat szerint százmilliós csúszópénzeket adnak az agrárágazatban
Pozsony. Már a rendőrség is vizsgálódik a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) jelentése nyomán. A SIS a földművelésügyi tárca egyes, az agrártámogatások odaítéléséről döntő hivatalnokairól azt állította: akár több tízmillió koronával is gazdagodhattak, ha egy-egy vállalkozó javára döntöttek.
Segítenek ezerrel
Pozsony. Augusztusban ezer koronával magasabb nyugdíjat kap minden nyugdíjas, a parlament ugyanis tegnap elfogadta az egyszeri nyugdíj-kiegészítésről szóló törvényt. A támogatás mindenkinek jár, tekintet nélkül a havi nyugdíj összegére és fajtájára. A jogszabály szerint az ezer koronát azok is megkapják, akik csak az év hátralévő részében vonulnak nyugdíjba. Ők az első nyugdíjkifizetéskor vehetik át a támogatást.
Szexelésre buzdítanak a német konzervatívok
Konzervatív politikusok arra buzdítják a német férfiakat, hogy szexeljenek többet, mert így egyrészt nő a születési ráta, másrészt pedig nem fognak puhányoknak tűnni - olvasható a Bild nevű német napilapban.
A szinglik legkedveltebb városai
Az amerikai Forbes magazin szerint az egyedülálló amerikaiak legkedveltebb városa idén Denver-Boulder. Az indoklás szerint a a magas életszínvonal, a munkalehetőségek növekedése, az alacsony megélhetési költségek és a kultúra valamint a sport nyújthat vonzerőt a szinglik számára.
Szerelem a Megasztárok között?
A bulvárlapok híresztelésével ellentétben csak barátság van Tóth Veronika és Mujahid Zoltán között
Kis titkok az orgazmus eléréséért
Sok nő küszködik nehézségekkel vagy teljesen képtelen az vaginális orgazmus elérésére. Az okok sokrétűek, a leggyakoriabbak mégis a következők: rövid az előjáték, a szeretkezésre való készülés vagy nem eléggé izgató, az aktus maga sem elég hosszú, hogy elérhess a csúcspontra
Önkielégítésen kapták a bírót
Az oklahomai bíró a vádak szerint rendszeresen használta péniszpumpáját a bírói pulpituson a tárgyalások alatt - derült ki az államügyész indítványából, amely a bíró leváltását szorgalmazta.