Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) nagy valószínűséggel 2007 júliusáig megszűnik – közölte Jozef Kojda, az intézmény elnöke, amely előtt 2005-ben és 2006-ban még több, nagylélegzetű privatizációs ügylet levezénylése áll.
Keresés
Kevesebbet kaphat az agrárium, 2009-ben már euróval fizethetünk
Pozsony. A szlovákiai mezőgazdasági termelők jövőre kevesebb támogatást kapnak, mint idén. Míg ebben az évben az ágazat az európai uniós támogatások 52,5 százalékát kapja, addig jövőre ez a pénzügyi tárca költségvetés-tervezete szerint csak 42,5 százalék lesz.
Az olimpia árt az egészségnek
Athén. Egészségtelen az olimpia, ugyanis hizlal: Németországban 240 millió kilót fog magára szedni a lakosság a két hét alatt, legalábbis a Tagesspiegel című lap szerint.
Mire jutott a független képviselőkkel az SDKÚ?
Martin Maťko, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió szóvivője:
Majd ha befejeződnek a tárgyalások, minden kiderül.
Miroslav Abelovský, akinek állítólag felkínálták a parlamenti alelnöki tisztséget, azt mondta, a függetlenek ma ülnek tárgyalóasztalhoz az SDKÚ-val.
Hogyan változnak a szociális segélyek?
Pozsony. A kormány ma tárgyalja a szociális ügyi minisztériumnak a segélyek és egyéb támogatások emelésére vonatkozó javaslatait, a tárca szerint a növelés arányos a létminimum júliusi emelkedésével. „A támogatások átlagosan a megélhetési költségek növekedésének arányában változnak.
Nem támogatják a jelzáloghiteleket
Pozsony. Az elkövetkező években búcsút inthetünk a jelzáloghitelek állami kamattámogatásának – derül ki a 2005. évi állami költségvetés tervezetéből, amelyet a pénzügyminisztérium dolgozott ki.
Holtan találták Shakira menedzserét
Tegnap este a bogotái rendőrök halva találták Patricia Margarita Téllezt, Shakira menedzserét. Az üzleti életben sikeres asszonynak sokat köszönhet az énekesnő, ő fedezte fel az elmúlt évek egyik legsikeresebb latin-amerikai előadóját.
Körözik Margaret Thatcher fiát
A Dél-Afrikai Köztársaság hatóságai nemzetközi körözést adtak ki a brit állampolgárságú Mark Thatcher ellen - adta hírül a Magyar Rádió.
A rágózás veszélyei
A rágózás, bár jelentősen csökkenti a gyermekeknél a fogszuvasodás veszélyét, elősegítheti a fogágybetegségek kialakulását - derül ki egy amerikai-finn kutatásból.
Azért lopott, hogy végre bekerülhessen a börtönbe
Bíróság elé állították azt 49 éves férfit, aki saját bevallása szerint kedden azért követett el lopást, hogy minél előbb börtönbe kerüljön. Tettéért négy hónapos szabadságvesztést kapott, amelynek letöltését a jövő héten már megkezdheti.