Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) nagy valószínűséggel 2007 júliusáig megszűnik – közölte Jozef Kojda, az intézmény elnöke, amely előtt 2005-ben és 2006-ban még több, nagylélegzetű privatizációs ügylet levezénylése áll.
Felpörög a magánosítás
Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) nagy valószínűséggel 2007 júliusáig megszűnik – közölte Jozef Kojda, az intézmény elnöke, amely előtt 2005-ben és 2006-ban még több, nagylélegzetű privatizációs ügylet levezénylése áll. Többek között befejezik a három regionális áramszolgáltató (ZSE, SSE, VSE) teljes privatizálását, lebonyolítják a Szlovák Villamos Művek (SE) 66 százalékának eladását, és 5 hőszolgáltató magánkézbe adását. Vladimír Dvořáček, a vagyonalap stratégiai főosztályának igazgatója szerint 2005-ben mintegy 30 milliárd korona, 2006-ban pedig 40 milliárd korona bevételre tehetnek szert. Ebből a tényleges privatizációs bevételek mintegy 40 milliárd koronára rúgnak, a többi az osztalékokból és egyéb forrásokból folyik be. Az FNM-nek természetesen kiadásai is vannak, ám ha megvonjuk a vagyonalap egyenlegét, akkor azt kapjuk: megszűnése évében, azaz 2007-ben legalább 15 milliárd koronás többletet mutathat fel, ami az államkasszába folyik. A vagyonalap azt szeretné, ha a lakossági vagyonalapi kötvények kifizetésének határidejét 2004 vége helyett 2006 végéig tolnák ki, ugyanis még mindig 42 ezer kötvényért nem jelentkeztek, melyek együttes értéke 540 millió korona. (só)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.