Az év legsúlyosabb balesete
Krivány. Öt halálos áldozatot követelő baleset történt a Gyetvai járásban. A szerencsétlenséget okozó Avia a főútra való felhajtás során nem adott előnyt a Losonc felől érkező, szabályosan közlekedő kamionnak.
Keresés
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Nyári vásár Nagykaposon
Nagykapos. Az Ung-vidék központjában tegnap nyitották meg az első Nagykaposi Nyári Vásárt. A rendezvény idejére a település központjában lévő utakat a járműforgalom előtt lezárták, így az érdeklődők háborítatlanul sétálgathattak az ideiglenesen kialakított „bevásárló utcákon”.
Több baleset is történt a napokban a főúton
Dél-Gömör. Az E 571-es, Pozsonyt Kassával összekötő főút jelenleg legveszélyesebb részei a Rimaszombat és Tornalja környéki útszakaszok. Az elmúlt napokban a túlzsúfolt főúton több súlyos baleset is történt. Szombaton Füge közelében két ember vesztette életét, hétfőn Pelsőcön történt közlekedési baleset.
Egy év után eltűnik a romhalmaz
Zeherje. A kormányhivatal által nyújtott támogatást felhasználva folyamatosan távolítják el a tavaly szeptember 11-én leomlott zeherjei református templom tornyának maradványait.
Csődhelyzetbe sodorják a közlekedési vállalatot?
Kassa. A közlekedési vállalat nem emelhet jegyárat, legalábbis nem augusztustól, ahogyan azt a vezetés javasolta. A kassai képviselő-testület hosszas vita után döntött így.
AJÁNLÓ
Augusztus 19. (csütörtök)
Érsekújvár – Szent István- napi emlékestet tart az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ, a város, a Csemadok érsekújvári alapszervezete, az MKP helyi szervezete, az Érsekújvári Magyar Szülők Szövetsége és a 7. számú Czuczor Gergely Cserkészcsapat. 17.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Öngyilkosság az erkélyen
Ábrahám. Egy 36 éves helybeli férfi saját lakása erkélyén vetett véget életének a legálisan tartott 9 milliméteres kaliberű pisztolyával.
Bővülő hétvégi buszjáratok Párkányban
Párkány. Mivel Nyitra megye önkormányzata – ha csekély mértékben is, de – növelte a városi közlekedésre szánt támogatás összegét, az érsekújvári Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat (SAD) helyi kirendeltsége a lakossági igényeknek megfelelően szeptember elsejétől bővíti a hétvégi autóbuszjáratok számát.
Fütyülő oszlop és fénykút
Vágsellye. Augusztus közepéig a városházán, azt követően pedig augusztus végéig a vágvecsei kultúrházban tekinthetők meg azok a tervek és makettek, amelyek Vecse városrész egyik közterének lehetséges építészeti elrendezését ábrázolják.
Még ismeretlen a tallósi gyilkossági kísérlet oka
Tallós. Gyilkossági kísérlet gyanúja miatt indítottak bűnvádi eljárást a galántai járásbeli 48 éves Jaroslav V. ellen. A rendőrség tájékoztatása szerint az eset múlt héten csütörtökön este történt egy tallósi családi ház udvarán.