Pozsony. Az egészségügyi szolgáltatásokért járó illetéket a Magyar Koalíció Pártja szerint a gyermekek hároméves koráig nem kellene fizetnie a szülőknek, szemben az egészségügyi minisztérium által indítványozott egyéves korral.
Keresés
Mennyit kér az USA nagykövetsége?
Pozsony. Százdolláros illetéket kell szeptembertől fizetniük vízumuk kérvényezésekor az Amerikai Egyesült Államokba készülő diákoknak és csereprogramokban részt vevő fiataloknak is – áll az USA pozsonyi nagykövetségének közleményében.
Génmódosított olaj a Tesco üzleteiben
Pozsony. A Greenpeace környezetvédő szervezet genetikailag módosított összetevőket talált a Tesco üzletláncában forgalmazott Ceresol étolajban, amelyet a cseh Setuza cég gyárt. A Setuza terméke napraforgóolajat és genetikailag módosított MON-04032-6-os típusú szójaolajat tartalmaz.
Tartózkodtak a voksolástól
Pozsony. Egyelőre nem vonták vissza az egyházi vagyon restitúciójáról szóló képviselői indítványt, az alkotmányjogi bizottság viszont óvatos álláspontra helyezkedett: a testület tagjainak többsége tartózkodott a tervezetről szóló voksolástól.
Háromszor eladott hotel
Pozsony. Pont került annak a gazdasági csalási ügynek a végére is, melyre a Horizont Slovakia pénzügyi szolgáltatóval kapcsolatos nyomozás során derült fény. Hamisítás és csalás miatt Pavel M. és Viliam F.
Kötelezően mindenki?
Pozsony. Fizessen mindenki kötelezően tévé- és rádiódíjat – függetlenül attól, van-e készüléke, vagy hogy nézi-e, hallgatja-e a közszolgálati adókat! – ez a lényege az üzembentartási díjról szóló törvénytervezetnek, melyet a héten tárcaközi véleményezésre bocsátott a kulturális minisztérium.
Panaszok és bírságok
Pozsony. Visszavonta a nyitrai rádió működési engedélyét a frekvenciatanács, tájékoztatta lapunkat Agócs Valéria, a testület elnöke.
Palko késleltetett ellentámadása
Pozsony. Vladimír Palko túl későn reagált a legújabb lehallgatási botrányra, s akkor is úgy, hogy ellentámadásba lendült: mindenért a Markízát hibáztatta – mutatott rá lapunknak Miroslav Kusý politológus.
Most sem tudják, mit hoz az ősz
Pozsony. Mintegy 200 iskola és más oktatási intézmény egy héttel a tanévkezdés előtt sem tudja még, az oktatási minisztérium beleegyezését adja-e a tervezett bezárásokhoz, illetve összevonásokhoz. Az iskolák sorsával együtt a pedagógusok helyzete is bizonytalan, hiszen nem tudják, keressenek-e új állást vagy sem.
Ha elromlik, visszaveszik
Pozsony. Kötelezően vissza kell vennie az eladónak a rossz, kiselejtezett tévé- és rádiókészülékeket, hűtőszekrényeket, számítógépeket és egyéb elektronikai cikkeket.