Pozsony. Százdolláros illetéket kell szeptembertől fizetniük vízumuk kérvényezésekor az Amerikai Egyesült Államokba készülő diákoknak és csereprogramokban részt vevő fiataloknak is – áll az USA pozsonyi nagykövetségének közleményében.
Mennyit kér az USA nagykövetsége?
Pozsony. Százdolláros illetéket kell szeptembertől fizetniük vízumuk kérvényezésekor az Amerikai Egyesült Államokba készülő diákoknak és csereprogramokban részt vevő fiataloknak is – áll az USA pozsonyi nagykövetségének közleményében. A nyári idénymunkára, tábori felvigyázónak és aupairnek jelentkező fiataloknak 35 dolláros díjat szabtak ki. Az összegeket legkevesebb egy héttel a „vízumbeszélgetés” előtt kell befizetnie azoknak a személyeknek, akik szeptember 1-je után kapják kézhez az I–20 és DS–2019-es jelű nyomtatványokat. Nem vonatkozik az illeték térítése azokra, akik szeptember 1-je előtt már birtokában lesznek a nélkülözhetetlen okmányoknak. (s, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.