Pozsony. Az egészségügyi szolgáltatásokért járó illetéket a Magyar Koalíció Pártja szerint a gyermekek hároméves koráig nem kellene fizetnie a szülőknek, szemben az egészségügyi minisztérium által indítványozott egyéves korral.
Hároméves korig illetékmentességet
Pozsony. Az egészségügyi szolgáltatásokért járó illetéket a Magyar Koalíció Pártja szerint a gyermekek hároméves koráig nem kellene fizetnie a szülőknek, szemben az egészségügyi minisztérium által indítványozott egyéves korral. Ezt a törvénymódosító javaslatot Sárközy Klára MKP-képviselő terjesztette elő a parlament szociális bizottságának tegnapi ülésén. Felvázolta továbbá, hogy bővítenék a díjmentes diagnózisok körét néhány szem- és fogorvosi kórismével. Ezek költségeit is teljes összegben az egészségbiztosítók térítenék. Sárközy Klára hangsúlyozta: a Magyar Koalíció Pártjának meggyőződése, hogy az egészségügyi intézményeknek non-profit szervezetekké kellene alakulniuk. Elfogadhatatlan ugyanis szerinte, hogy közpénzekből olyan mértékben gyarapítsák a részvénytársaságok vagyonát, ahogy azt a törvény megengedi. Vojtech Tkáč független képviselő szerint az egészségügyi tárca szégyene, hogy még a szakmai érdekvédelmi szervezetek sem értenek egyet a készülő reformmal. „Mutassanak valakit, aki rábólint a minisztérium elképzeléseire” – tette hozzá a tegnapi bizottsági tanácskozáson. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.