Pozsony. Kötelezően vissza kell vennie az eladónak a rossz, kiselejtezett tévé- és rádiókészülékeket, hűtőszekrényeket, számítógépeket és egyéb elektronikai cikkeket.
Ha elromlik, visszaveszik
Jóváhagyta a kormány az uniós alkotmányról folytatott brüsszeli tárgyalásokról szóló jelentést; a kereszténydemokrata kormánytagok tartózkodtak a voksolástól. A szlovák diplomácia szerint az EU-alkotmány nemzetközi szerződés, azaz nem elég a kormánynak jóváhagynia, a parlamentnek is ratifikálnia kell 90 igen szavazattal, majd az államfőnek is alá kell írnia. A KDH viszont népszavazást szorgalmaz. Eduard Kukan külügyminiszter nem zárta ki, hogy erről még lesznek tárgyalások, ám személy szerint nem híve újabb referendum kiírásának. A tárcavezető szerint nem valószínű, hogy az uniós alkotmány még idén a parlament elé kerül.
Tegnap a kabinet úgy döntött, a minisztériumokban és más központi intézményekben ezentúl rendszeresen és szigorúbban fogják ellenőrizni a közbeszerzési eljárást, valamint a közpénzek felhasználását. A legutóbbi ellenőrzés során ugyanis 38 intézményben derült fény szabálysértésre. Csak az esetek 41 százalékában alkalmaztak átlátható eljárást. 45 esetben törvényellenes szerződéseket kötöttek, összesen 247,5 millió koronáról volt szó. (s, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.