Pozsony. Vladimír Palko túl későn reagált a legújabb lehallgatási botrányra, s akkor is úgy, hogy ellentámadásba lendült: mindenért a Markízát hibáztatta – mutatott rá lapunknak Miroslav Kusý politológus.
Palko késleltetett ellentámadása
Szerinte nem lehet lerázni a közvéleményt azzal, hogy műszaki hiba történt, amit csak egy magántévé fújt fel, mert az ügynek politikai felhangja van. Az eltűnt bizonyítékot egy kereszténydemokrata polgármester ellen akarták felhasználni, miközben a belügyminiszter is KDH-tag. Ezenkívül egy évvel ezelőtt már volt egy lehallgatási botrány, a közvélemény érzékenyebben reagál az ilyesmire, ezért a tárcavezetőnek azonnal tisztáznia kellett volna a dolgot. Kusý szerint még akkor is, ha valóban műszaki hiba történt.
„Természetesen ezt sem lehet kizárni, ám erre alapos vizsgálatnak kell fényt derítenie. Ennek eredményei még nem ismeretesek, Palko viszont máris kétségbevonhatatlan tényként közölte: a rendszer meghibásodott, s minden egyéb valamiféle hírszerzési játék része, sőt azt sugallta, mintha az egész a magántévé megrendelésére történt volna” – tette hozzá a politológus.
Egy évvel ezelőtt Pavol Rusko állította: lehallgatták, a belügyet hibáztatta, s a miniszter fejét követelte. Palko szerint nem véletlen, hogy a mostani lehallgatási botrány a Markíza híradása nyomán pattant ki. „Pavol Rusko módszerei nekem sem tetszenek, piszkos eszközöktől sem riad vissza, viszont tudomásul kell venni azt is, hogy az ANO és a KDH két különböző ideológiát képviselő párt, és minden alkalmat megragadnak a számlák kiegyenlítésére. Csakhogy ezúttal nem kitalációról, rágalmazásról, politikai csatározásról van szó, hiszen ez a dolog megtörtént, sőt az egész felettébb gyanús. Semmiképpen sem lehet csak arra szűkíteni a történteket, hogy valaki borsot akar törni Palko orra alá” – szögezte le az Új Szónak Kusý. A politológus úgy véli, a sajtónak az a dolga, hogy az érdekes, sőt kényes témákról is tájékoztasson, a belügyminiszternek pedig kötelessége politikai felelősséget vállalni, a gyanút eloszlatni, kellőkképpen reagálni.
„Ehelyett Palko hallgatott, majd ízléstelenül mindent a médiára kent. Szemmel láthatóan nem tetszik neki, hogy a sajtó piszkálja” – tette hozzá Kusý. Palko tegnap a parlament védelmi bizottsága előtt magyarázkodott a lehallgatási botrány miatt, és a testület tagjai úgy döntöttek: nem javasolják a belügyminiszter menesztését. (-sza-)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.