Vágújhely. Hűtlen kezelés gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást szerdán egy helyi fiatalember ellen. 2002 és 2003 között ugyanis a takarékpénztár – melynek alkalmazásában volt – ügyfeleinek számláit meghamisította, és különböző nagyságú összegekkel rövidítette meg őket.
Keresés
Csak késleltetné a Pápay-ügyet
Pozsony. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter nem emel panaszt a Legfelsőbb Bíróságnak törvénysértés miatt a Pápay-ügyben. Erre korábban az a Pavol Sládok kérte meg, akit nagyszombati kerületi bíróként – testületével együtt – elfogultság miatt áprilisban kizártak a tárgyalás menetéből.
Az MKP hisz Palkónak
Pozsony. Meggyőző volt Vladimír Palko magyarázata, a parlament védelmi bizottsága elfogadta, hogy a lehallgatási rendszerben műszaki hiba történt, ezért nem támogatják a belügyminiszter leváltását.
„A bizottsági ülés előtt bennem is voltak kételyek, mert az ügynek van politikai vonzata.
Út nélkül marad a KIA?
Pozsony. Ha a napokban nem kezdik meg a Vágbesztercén keresztül vezető autópálya építésének előkészítését, az állam nagy valószínűséggel képtelen lesz teljesíteni a Hyundai/KIA gépkocsigyártónak tett ajánlatát, vagyis hogy 2006-ig elkészül Zsolnáig az autópálya.
Segély a károsult faluknak
Pozsony. Kisebbek lehettek volna a keleti árvíz okozta károk, ha a települések gondoltak volna a megelőzésre – ismerte el a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS), hozzátéve: ez viszont pénz kérdése.
Egy bankban akart végezni magával
Pozsony. Minden jel szerint anyagi nehézségei miatt akart végezni magával egy nyugdíjas férfi szerda délután egy fővárosi bankban. Egylövetű fegyverét a szájába vette és meghúzta a ravaszt. A kétségbeesett férfi egyelőre életben van, az orvosok nem nyilatkoztak súlyos sérüléséről. Tavaly 639 személy lett öngyilkos, köztük 89 nő. (TASR)
Rendőrök őrzik a bankokat
Pozsony. Megunták a hatóságok az elmúlt hetek bankrablásait és közbeléptek: megerősítették a pénzintézetek védelmét. Az országos rendőr-főkapitányság a héten döntött a fokozott védelemről, az intézkedések állítólag ideiglenesek, értesüléseink szerint országos akcióról van szó.
A róluk kialakított képet szondázták a rendőrök
Pozsony. Szolgáltatásnak tekinti a rendőrség munkáját a lakosságnak több mint fele – derült ki a rendőrség által végzett kérdőíves közvélemény-kutatásból. A kérdőíveket, melyek között magyar nyelvű nyomtatványok is voltak, a Pozsonyi és Nyitrai kerületben véletlenszerűen kiválasztott polgárok kapták meg postaládájukba.
Pincéket öntött el a víz
Komárom. Több mint két órán keresztül ömlött az eső és csapkodtak a villámok szerdáról csütörtökre virradóra a Komáromi járásban. Két tűzeset történt, melyeket valószínűleg villámcsapás okozott. Szentpéteren egy családi ház teteje gyúlt meg, Szilason egy szalmakazal égett le.
Orosz: Kvardának igaza lehet
Pozsony. Lehet, Kvarda Józsefnek igaza van, s a Magyar Koalíció Pártja alkotmányellenesen járt el, amikor pótképviselői székbe ültette. Ladislav Orosz alkotmányjogász lapunknak leszögezte: ha a sértett a taláros testülethez fordul, nem kizárt, hogy a javára döntenek.