A város idén is megrendezi a hagyományos Őszi Városnapokat. Fesztiválkezdetként szeptember 23-án, csütörtökön, délután négy órakor nyílik meg a Városi Galériában Gerstner István jubileumi kiállítása. A további két nap kínálata a következő:
Szeptember 24. csütörtök:
11.
Keresés
Harmadik őszi városnapok Párkányban
A lukanényei vadászházba visszavágynak a táborozók
Lukanénye. A vakáció az idén sem tartott öröké, szeptembertől újra iskolába járnak a gyerekek. A gyerekzsivajtól hangos falu azonban egy időre a nyár kellős közepén is elcsendesedett, a gyerekek egyszer csak eltűntek a faluból. Az ok egyszerű: egy hétig együtt táboroztak Garamkövesd, Helemba és Kicsind diákjai.
Ötvenezer euró arculatépítésre
Párkány. A város a múlt héten megnyerte azt a pályázatot, melynek eredményeképpen ötvenezer eurót költhet arculatépítésre, turisztikai-idegenforgalmi imidzsjavításra, valamint arra, hogy egész Közép-Európában üdülőhelyként mutatkozhasson be. Azt is megtudtuk: felszámolják az illegális hulladéklerakókat.
Költenének, ha több időt itt töltenének?
Esztergom régi problémája, hogy a turisták nem töltenek el sok időt a városban. Itt vannak ugyan, felsétálnak a Bazilikához, közülük sokan megnézik a Vármúzeumot is, néhány autóbusz a Vizivárosban is megáll, a Keresztény Múzeum kincseihez is eljut. A tavasz végén és az őszelőn kiránduló diákcsoportok lepik el a várost.
A környezetvédők kételkednek
Esztergom. Szeptember 13-án, hétfőn rendkívüli ellenőrzést tartottak az Onyx Magyarország Kft. területén, ahol az üzem vezetőin és szakemberein kívül társhatóságok is részt vehettek.
NAPTÁR
Szeptember 17
EGY GONDOLAT
„A valóságok csak önmagukkal mérhetők, vagyis mérhetetlenek.”
Dénes Zsófia
NÉVNAP
Zsófia
Görög eredetű név, jelentése: bölcsesség.
Színpad helyett gyurma
Los Angeles. Az ambiciózus popcsillag, Christina Aguilera úgy döntött, hogy 450 új termékhez adja a nevét. Koncertezni nemigen akar mostanában, a színpadok helyett inkább az üzleti életben aktív.
ĺnkín avagy kézfogásitisz
Sydney. Kézfogásitiszt kapott egy ausztrál politikusnő: oly sok választóval rázott kezet kéthetes választási hadjárata során, hogy műtéttel kell helyretenni jobb kezének ínjait. Az ilyen ínkín elsősorban a nőket sújtja.
Támogatást ad a Világbank
Miami/Mobile/Kingston/San Juan. Két emberéletet követelt Floridában – helyi idő szerint szerdán – az Ivan hurrikán. A hatóságok közölték: az egyik haláleset Panama City Beachben, a másik pedig Sandy Creekben történt.
Megint sáros a BBC is
London. Hivatalos vizsgálat indul Londonban annak a szerda esti súlyos biztonsági incidensnek a kivizsgálására, amelynek során több tüntető behatolt az alsóház üléstermébe. A behatolók a rókavadászat betiltása ellen tiltakoztak.