Az utolsó dekrétum címmel a nevesítetlen földek problematikájáról közölt cikket a Sudetendeutsche Zeitung, az elűzött szudétanémetek hetilapja.
Keresés
Ha halottak napján sem...
Három temető van a faluban. Illetve van még egy. De azt valahogy nem is tudatosítottuk. Arról szinte nem is tudtuk, hogy létezik. Csak ha hajtottunk biciklivel a határba, a krumpliföldre vagy a kukoricásba, akkor fordítottuk arrafelé a fejünket. Gyerekként valami nagy titkot, misztikumot tulajdonítottam neki.
A józan ész hiánya
Forgalmi dugók tekintetében utolértük a Nyugatot. A héten elég volt egy (tragikus) kamionbaleset ahhoz, hogy lezárják a pozsonyi Kikötői hidat, s ez felért egy infarktussal. Az ügy szóra se lenne érdemes, ha este a rendőrségi szóvivő nem közli: a rendőrség ura volt a helyzetnek. Nem volt! Mert nem lehetett.
Szépre sikerült a harmadik pillér
Plakátragasztás és ügynökrajzás jellemzi majd a jövő hetet. Ennek nem a váratlanul enyhe idő, hanem a nyugdíjreform kezdődő kampánya az oka.
Pestre szabott jelentés
Egy szerencsétlen német kamionsofőr halálával indult a hét, aki vasárnap éjszaka ráfutott a pozsonyi Kikötői híd korlátjára, és emiatt még hétfőn kora délután is dugók voltak az egész, de az egész fővárosban.
Mindig abból indul ki, ami a filmben történik
Ötször jelölték már Oscarra. A Mennyei napok, a Misszió, az Aki legyőzte Al Caponét és a Bugsy után legutóbb a Giuseppe Tornatore rendezésében készült Malena zenéjéért. Ez utóbbit Szabó István állandó munkatársa, Koltai Lajos fényképezte. Ennio Morricone, a világhírű olasz komponista ekkor találkozott először az ugyancsak világszerte ismert és elismert magyar operatőrrel, majd Az óceánjáró zongorista legendájában – rendező ismét Tornatore! – másodszor dolgoztak közös produkcióban.
SPORTFOGADÁS
EUROMILLIÓK, a 44. játékhét nyerőszámai: 4, 6, 13, 17, 21, 30, 31; pótszám: 4.
NYEREMÉNYEK: 1., 2., 3. és 4. díj: nincs nyertes; 5. díj: 4 108 korona (12); 6. díj: 1 540 korona (32); 7. díj: 410 korona (168); 8. díj: 202 korona (634); 9. díj: 158 korona (996); 10. díj: 133 korona (1697).
SPORTHĺRADÓ
Sakkolimpia, Calvia, 12. forduló, nők: 12. forduló: Egyesült Államok –Magyarország 2,5:0,5; Szlovákia–Örményország 2,5:0,5.
A csehek szakítanának
Prága/Pozsony. Könnyen megtörténhet, hogy megszűnik a közös cseh-szlovák férfi kézilabda-bajnokság, a HIL. Ötödik kiírása után ugyanis a cseh szövetség nem számol a létezésével. Már korábban is szárnyra kapott a hír, hogy a szomszéd ország klubjai nem érdeklődnek a folytatás iránt.
Zezula is utazhat
Somorja/Espinho. Hétfőtől a portugáliai Espinho ad otthont az idei junior vívó Európa-bajnokságnak. Hét somorjai tőröző is indul, de edzőik ezúttal nem számítanak kiugró sikerre, még a nyolcas döntőbe sem várják a fiatalokat. Erre csak rácáfolni lehet...