Kassa. Hét és fél hónapos fogva tartás után tegnap kiengedték a vizsgálati fogságból Eugen Čuňo kassai alpolgármestert és két társát.
Keresés
NAPTÁR
November 4
EGY GONDOLAT
„Mert a varázsigék addig azok, amíg csak és kizárólag a kiválasztottak tudják.”
Szalay Károly
NÉVNAP
Károly és Karola
A nevek jelentése – annak ellenére, hogy a Karola női név – legény, fiú, illetve karvaly.
MAI ÉVFORDULÓINK
75 éve született Karsai Lucia műfordító.
Elton John házasodik
London. Elton John frigyre akar lépni élettársával, a kanadai David Furnishsel, akivel már több éve együtt él. Az 57 éves sztár a német Gala magazin tegnapi kiadásában hozta nyilvánosságra szándékát.
Vérszívó majmok
Újdelhi. Háromszáz gyermeket támadtak meg lesből lecsapó kismajmok az elmúlt három hét alatt. A vérszomjas majmocskák egy északnyugat-indiai, ősi hindu templom közelében tanyáznak.
Negyven éve dezertált
Camp Zama (Japán). Harmincnapi elzárásra ítélte egy amerikai katonai bíróság szerdán Japánban az amerikai hadsereg egyik katonáját, aki csaknem 40 évvel ezelőtt elhagyta állomáshelyét, és Észak-Koreába menekült, így próbálva kibújni a veszélyes koreai és vietnami szolgálat alól. A bíró a 64.
A határ a csillagos ég?
A sportot sem hagyják érintetlenül a világunkat alapvetően formáló változások. Az atléták komoly pénzdíjak megszerzésére törnek; a rekordok hajszolásában már a férfiakkal egyenrangú módon vesznek részt a szebbik nem képviselői.
VIGYORGÓ
Inas
Új inast alkalmaz a szobafestő. Kimennek a munkaterületre.
– Na, fiam, először fesd le az ablakokat!
Eltelik vagy másfél óra, s akkor jön a gyerek:
– Mester, készen vagyok. Befessem a kereteket is?Tévé
A lelkész a templomban a tévé káros hatásairól prédikál híveinek.
Fekete István: Hajnal Badányban
Fekete István, a Tüskevár, a Bogáncs és még sok-sok más ifjúsági regény szerzője méltán vált híressé a gyerekkönyveiről. Ő egy olyan író, aki képes a táj szépségét olyan művészi erővel ábrázolni, hogy már-már azt érezzük, mintha ott lennénk mi is. A Hajnal Badányban című műve szintén egyike a legszebb regényeinek.
Miért olyan tarkabarka az ősz?
Amikor az ősz beköszönt, mindig kissé fájó szívvel gondolunk az elmúló melegre és a hosszú, napsütéses estékre. De aki hajlandó ilyenkor sétálgatva a szabadban tölteni egy kis időt, annak ez az évszak is nagy ajándékot adhat.
Szenvedélyek viharában
Sajnos a mai világban szinte minden gyermek kipróbálja az alkoholt, drogot, vagy a cigarettát. Van, aki csak az egyiket, de vannak sajnos olyanok is, akik mindhármat!