Iowa államban is győzött George Bush. Bár John Kerry demokrata jelölt már szerdán elismerte vereségét, Iowában csak péntekre számlálták össze az összes szavazatot. Az eredményen semmit sem változtat az újabb győzelem: Bush már korábban megkapta a győzelemhez szükséges 270 elektori szavazatot.
Keresés
Irakban január 27-én tartják a választásokat
Ezt erősítette meg az ország egyik alelnöke. Ibrahim al-Dzsafari elmondta, hogy az időpontot a választási bizottság tűzte ki, és ezt valószínűleg jóváhagyja a kabinet is.
A szavazáson a parlament 275 tagjáról döntenek.
Mádl kitüntette Soros Györgyöt
A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Soros Györgynek Mádl Ferenc köztársasági elnök pénteken Budapesten.
Újabb lenyűgöző képek a Marsról
A vörös bolygó körül keringő Mars Express űrszonda 3 dimenziós képein a földi gleccservölgyekhez hasonló alakzatok láthatók. Eközben a felszínen vizsgálódó Spirit újabb ígéretes kőzeteket fúrt meg.
Hollywood is bepereli a fájlcserélőket
November közepétől a lemezkiadók után a hét legnagyobb hollywoodi stúdiót tömörítő Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) is megindítja első pereit a világhálón keresztül filmek kalózkópiáit terjesztő felhasználókkal szemben.
Megfejtették a hulló falevelek titkát
Megfigyelte már, hogy szélcsendes időben is áthullanak a levelek a szomszéd kertjéből a miénkbe? Vajon hogyan csinálják? A választ nemrég adta meg Z. Jane Wang, az amerikai Cornell Egyetem professzora és fizikus doktorandusza, U. Pensavento.
Lenyomta a konkurenciát a vékony PlayStation 2
A Sony Playstation 2 vékonyabb kiadását Nagy-Britanniában az egy hét alatt ötvenezren vásárolták meg. A piacelemző Chart-Track szerint a Microsoft által készített Xbox játékkonzolt is megelőzte a PStwo, és az eladások kezdete óta háromszorosára nőttek az eladások.
Tömeges elbocsátás kezdődhet a Népszabadságnál
Több tucat dolgozójának mondhat fel a Népszabadság Rt. és a napilap külföldi tudósítóhálózata is átalakulás előtt áll - értesült a Világgazdaság.
Arafat élet és halál között
Jasszer Arafat élet és halál között van – ismerte el a párizsi palesztin nagykövet. Leila Shahid a francia RTL rádiónak nyilatkozott. Olyan jelentések is érkeztek, hogy a palesztin elnök a visszafordítható kóma állapotában van.
Coca-Cola: a környezetbarát rovarirtó szer
Az indiai földművesek gyapotültetvényeik védelmére használják a Coca-Colát. Állításuk szerint az üdítőitalnak olcsósága mellett számtalan más előnye van, nem árt a bőrnek és nem kell hígítani.