Hollywood is bepereli a fájlcserélőket

November közepétől a lemezkiadók után a hét legnagyobb hollywoodi stúdiót tömörítő Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) is megindítja első pereit a világhálón keresztül filmek kalózkópiáit terjesztő felhasználókkal szemben.

Az MPAA csütörtöki bejelentése szerint november 16-ától a szervezet megindítja első pereit olyan internetezőkkel szemben, akik különböző fájlcserélő hálózatokon mások számára jogtalanul tettek elérhetővé jogvédett filmeket. A filmipari szervezet filmenként akár 30 ezer dolláros kártérítést is bevasalhat a jogsértőktől, sőt, ha anyagi haszonszerzésből követték el a jogsértés, a büntetés összege akár 150 ezer dollárra is emelkedhet. Bár az MPAA hivatalosan nem közölte a megindítandó perek számát, amerikai lapértesülések szerint november 16-ától többszáz pert indít majd az internetes filmkalózokkal szemben. A filmipari szervezezt becslései szerint a jogtalanul másolt filmeket tartalmazó DVD-k és videokazetták értékesítésével a kalózok évente körülbelül 3,5 milliárd dollár kárt okoznak a filmiparnak. Arra vonatkozólag, hogy az illegális letöltések milyen károkat okozhatnak, nincsenek becslései a szervezetnek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?