Most érdemes külföldre utaznia, mert nemcsak kikapcsolódhat, hanem fantasztikus üzlettársra is találhat, akinek a segítségével nagyobb vagyonra tehet szert. Olyan helyeken is forgolódhat, ahol a külsejével hatást gyakorolhat befolyásos emberekre, és kézbe veheti a jövőjének alakítását.
Keresés
Lehetőségek vállalkozóknak
Üzleti, kooperációs ajánlatok
12788 Német médiavállalat vásárolna részesedést újságokban, folyóiratokban, rádió- vagy televízió-adókban.
Rekordszinten a korona
A hétfői államünnepet követően múlt hét kedden a pénzpiac 39,92/95 korona/euró szinten kezdte a hazai pénzeszközzel folytatott kereskedést. A hét folyamán ugyan a kormánykoalíció pártjai közötti rivalizálás tovább folytatódott, ennek azonban a pénzpiac szinte semmilyen jelentőséget nem tulajdonított.
Szegényebb régió, olcsóbb lakás
Pozsony. Szlovákiában egy-egy régió gazdasági mutatóit a legkönnyebben a lakásárak alapján mérhetjük fel. Az olcsó ingatlanok a régió magas munkanélküliségi rátáiról és az alacsony fizetésekről adnak számot.
Kínai gazdagok és babonásak
Peking. Nincs az a pénz, amit a boldogság meg ne érne. Egy kínai mobilbarát 1,8 millió jüant (több mint egymillió koronát) fizetett ki egy árverésen a 133-3333-3333-as hívószámú maroktelefonért, hogy megszerezze magának a szerencseszámot.
Lesz nagy szlovák egység az ország déli régióiban?
Csáky Pál, az MKP alelnöke, miniszterelnök-helyettes:
Kollégáimmal ellentétben én nyugodtabban nyilatkoztam a szlovák sajtónak az úgynevezett nagy szlovák koalícióról. Nem biztos ugyanis, hogy egy nemzeti alapon felálló koalíció sikeresebb lenne, mint az, amelyikben a magyarok is ott vannak.
Súlyos vonatszerencsétlenség Angliában
London. Az utóbbi évek legsúlyosabb vasúti balesete történt szombaton este Angliában. Öt utas és a mozdonyvezető vesztette életét a szerencsétlenségben, a sérültek száma megközelíti a 150-et. A szerelvényen háromszázan utaztak. Tegnapi értesülések szerint lehet, hogy öngyilkossági kísérlet vezetett a tragédiához.
Kiszámítható marad a koalícióban
Galánta. Természetesnek tartja az MKP, hogy egy ország lakosai állampolgárságot kaphassanak egy másik államban, és a párt tagjai szabadon véleményt nyilváníthassanak a népszavazással kapcsolatban. Ilyen határozatot fogadott el a magyar párt VI. országos kongresszusán, mely a választási ciklus első két évét volt hivatott értékelni.
TALLÓZÓ
SME
Több százezer ember vesztheti el földjét Szlovákiában – írja a lap, s megjegyzi, a községek arra várnak, mikor kerül az állam kezébe az ország területének megközelítőleg egytizede, s azt ők megkapják.
Hamarosan árverésen árulják majd a fát nálunk
Minél több ügynök keres meg, annál fontosabb ember vagy – vigasztaljuk jobb híján azokat, akiknél egymásnak adják a kilincset a nyugdíjpénztárak tanácsadói.