Pozsony. Az ország legnagyobb természeti kincse továbbra is a Tátra, hiába tette tönkre egy részét az orkán – állítja Miklós László környezetvédelmi miniszter. „Nemcsak fák pusztultak el, hanem fontos ökoszisztémák is megsemmisültek. Ezáltal sokkal nagyobb terület kerül veszélybe” – pontosított a tárcavezető.
Keresés
Kit miért különböztetnek meg a munkahelyeken?
Pozsony. Emberjogi aktivisták a MATRA program keretében feltérképezték, javult-e valami a diszkrimináció terén Szlovákiában. Bár nagyon rossz a helyzet a munkaerőpiacon, ott a legkevésbé bizonyítható a hátrányos megkülönböztetés.
A szaloncukor története
A közelgő karácsony egyik biztos jele, ha a postán sorban állók kezében kisebb-nagyobb, "romlandó" feliratú dobozokat látunk. Elég egy rövid közvélemény-kutatás, s máris kiderül, hogy a legtöbben hazánkból elszakadt honfitársakat, rokonokat szeretnének megörvendeztetni egy-egy doboz szaloncukorral.
A fájdalom csökkenti az agy térfogatát
A Chicagói Északnyugati Egyetem kutatói szerint az elváltozások sok esetben visszafordíthatatlanok.
Az anya hasából rabolta el a magzatot
Egy nyolchónapos gyermeket egyszerűen kivágta terhes anyjának hasából az a szellemi fogyatékos kolumbiai nő, aki azért cselekedett így, mert neki nem lehetett gyereke.
Holtan találták a magyar kéziválogatott kapusát
Csütörtökre virradó éjszaka holtan találták pamplonai lakásában Vladimir Rivero Hernándezt, a spanyol Portland San Antonio kézilabdacsapatának a 33 éves kubai származású, de magyar állampolgársággal is rendelkező kapusát.
Legálisra cserélhetők a hamis Windowsok
Az Egyesült Királyságban szerdán beindított pilot-projektje keretében a szoftveróriás eredeti Windowsra cseréli operációs rendszere azon kalózkópiáit, amelyeket új számítógéppel együtt legálisként vásároltak jóhiszemű felhasználók.
Még mindig a nyereményházra vár Milo
Mindezidáig nem kapta meg Milo azt a nyereménylakást, amelyet a Való Világ ajánlott fel a harmadik szériája győztesének. Miután a deszki fiú megnyerte a valóságshowt, kapnia kellett volna egy öröklakást a héregi lakóparkban.
Koldusgép Budapest szívében
Geszti Péterék ismét kiötlöttek valami egészen szokatlant, a Budapesti Őszi Fesztivállal karöltve ugyanis köztéri szoborpályázatot hirdetett az ARC.
Az immáron fél évtizedes plakátpályázat után tehát újabb provokatív, ám annál elgondolkodtatóbb kampányba kezdett hazánk tán legkreatívabb embere és
Elfeledett és csúcsra jutott Megasztárok
Bő egy hónapja jelentek meg sorra az első Megasztár döntőseinek nagylemezei, és a jelek szerint a műsorban másodikként végzett Oláh Ibolya anyaga a legkelendőbb - már aranylemez. A győztes, Tóth Veronika albumát korábban adták ki, így az már csak a huszonnegyedik helyen szerénykedik.