Pozsony. Visszaigényelhető a nagyrészt autólopások során eltulajdonított elektronikai cikkek azon része, amelyeket megtaláltak és lefoglaltak a rendőrök – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság. A lopott áru többsége a még múlt héten őrizetbe vett bűnbanda tagjainak zsákmánya volt.
Keresés
Az autósiskolákat okolja a rendőrség
Pozsony. Egyre többen buknak meg a gépjármű-vezetői vizsgán, a jelentkezők csaknem 25%-a – állítja a rendőrség. „Ha véletlenül megússzák, később járnak pórul. Az ország közútjait már a felelőtlen és arrogáns sofőrök uralják.
Lesz új elnöke a számvevőszéknek
Pozsony. Ma megpróbálja megválasztani a parlament a számvevőszék új vezetőjét. Az intézmény jelenlegi elnöke tiltakozik ez ellen, szerinte megbízatási ideje csak két év múlva jár le. Amikor Jozef Stahlt megválasztották, a megbízatási időszak még öt év volt, ám időközben hétre módosult.
Végre határozottan léptek fel a hatóságok
Pozsony. Profi módon lépett fel a rendőrség a hétvégi, újnáci koncert résztvevőivel szemben – értékelte az akciót az Emberek a Rasszizmus Ellen emberjogi szervezet. Daniel Milo, a szélsőséges megnyilvánulások ellen harcoló csoport elnöke levélben mondott köszönetet az országos rendőrfőkapitánynak.
Hatvan korona elsősegélyért
Pozsony. Az egészségügyi ellátással összefüggő szolgáltatásokért januártól is megközelítőleg ugyananynyit fizetünk majd, mint eddig, néhány esetben azonban emelkednek az árak.
Horoszkop
Figyelmetlensége miatt könnyen bajt okozhat másoknak, és nem utolsó sorban magának! Fogászati probléma, és izületi gyulladás okozhat kellemetlenséget. Ugye ismeri a közmondást: „a pokolba vezető út is csupa jó szándékkal van kikövezve“? Ha van kisebb gyermeke, írasson vele levelet a Télapónak!
GAZDASÁGI HIRMORZSÁK
Mától 1 koronával olcsóbb a benzin
Pozsony/London. Mától a Slovnaft benzinkútjainál 1 koronával olcsóbb a benzin literje, a gázolaj esetében az áresés 1,10 korona. A Brent típusú olaj hordónkénti ára a múlt héten 42,9 dollárról 38,3 dollárra esett.
Már készül a Lidl hosszúnak ígérkező bűnlajstroma
Berlin/Budapest. Szlovákiában és Magyarországon csak nemrég jelent meg, ám azonnal hatalmas vihart kavart a német Lidl üzletlánc. A német ver.di szakszervezet még karácsony előtt ún.
Tízmilliárdok az energiára
Pozsony. Szlovákiának az elkövetkező 8-10 évben 70-75 milliárd koronát kell fektetnie a hazai energiaipar fejlesztésébe – áll a gazdasági tárca által tegnap közzétett és tárcaközi egyeztetésre bocsátott új energiapolitikai koncepcióban.
A vasút és a posta a minta
Pozsony. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter megerősítette: tárcája eleget tesz a parlament és a kormány határozatának, és december 15-ig a Dzurinda-kabinet elé terjeszti az állami erdőgazdaság transzformációjára vonatkozó, most tárcaközi egyeztetésen lévő tervezetét.