A vasút és a posta a minta

Pozsony. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter megerősítette: tárcája eleget tesz a parlament és a kormány határozatának, és december 15-ig a Dzurinda-kabinet elé terjeszti az állami erdőgazdaság transzformációjára vonatkozó, most tárcaközi egyeztetésen lévő tervezetét.

Pozsony. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter megerősítette: tárcája eleget tesz a parlament és a kormány határozatának, és december 15-ig a Dzurinda-kabinet elé terjeszti az állami erdőgazdaság transzformációjára vonatkozó, most tárcaközi egyeztetésen lévő tervezetét. A miniszter kifejtette: a tervezet ugyan az eredeti beterjesztésből indul ki, ám kizárólag azokra a hatáskörökre terjed ki, amelyek a szaktárcát, a kormányt illetik meg. Nem foglalkozik tehát azokkal a területekkel, amelyek a majdani állami részvénytársaság vezetését, felügyelő vagy igazgatótanácsát illetik meg, így például a faeladással sem. „Olyan törvénnyel szabályozott vállalatot szándékozunk létrehozni, mint amilyen a posta vagy a vasút” – sorolta a miniszter. A jelenlegi állami erdőgazdaság 2005 december utolsó napján szűnne meg, ennek örökébe lép az állami részvénytársaság. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?