Dunaszerdahely. A mega- és szupersztárok elkeseredett keresése közben a tévénéző nagyközönség észre sem veszi, hogy másféle kultúra is létezik – mely ráadásul eredeti, magyar. Ilyen a prímások egykor nagy közkedveltségnek örvendő, ma inkább csak a szakma által figyelemmel követett megmérettetése.
Keresés
A határon átnyúló fotokulturális együttműködés gyümölcse
Léva. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége – a Magyar Művelődési Intézettel együttműködve – idén negyedszer rendezte meg a Nemzetközi Fotóművészeti kiállítást, melyen öt ország 56 alkotójának 83 műve látható. A budapesti kiállítás anyaga december 6-tól 17-ig szinte teljes egészében látható a lévai Reviczky Házban.
Száz alkalmazottól válik meg az érsekújvári SAD?
Érsekújvár. Elképzelhető, hogy több mint száz alkalmazottjától lesz kénytelen megválni az érsekőjvári Autóbusz-közlekedési Vállalat (SAD).
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Feltörtek egy autót
Kassa. Lopással gyanúsítanak két büntetett előéletű fiatalembert. A gyanú szerint feltörtek egy Renault Megane-t, melyből egy autórádiót, egy fényképezőgépet és különféle ruhaneműt vittek el. A tulajdonosoknak okozott kár meghaladja a 220 ezer koronát.
Karácsonyi díszbe öltözik a betléri kastély
Betlér. Már javában készítik a Betléri Kastélymúzeumban a karácsonyi virágkötészeti kiállítást, amelynek köszönhetően az ünnepek előtt és után is sok látogató keresi fel a múzeumot. Sokakat inspirálnak karácsony előtt a lakás feldíszítéséhez a kiállított virágkötészeti alkotások.
Ünnepel a Csemadok is
Fülek. Idén is igen gazdag műsorral várják a fülekieket és a környéken élőket az Örvendezzünk! című karácsonyi ünnepváró műsorra. 2004.
Várják a leendő diákokat
Rimaszombat. December 14-én nyílt napra várja a leendő diákokat és a szülőket a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium. A szlovákiai református oktatás gömöri központjában a közös reggeli áhítat után előadást tartanak az iskoláról, majd az érdeklődők óralátogatásokon vehetnek részt.
Segítenek az elesetteknek
Nagykapos. A Szent Simeon Polgári Társulás és az Otthon Nonprofit Szervezet az adventi időszakban a szociálisan rászorulók támogatására az Ung-vidék és a Bodrogköz több településén tart rendezvényeket.
Jövőre drágul az élet
Kassa. A város a helyi adók és járulékok emelésével igyekszik betömni a jövő évi költségvetésben várható lyukakat, amelyekért a fiskális decentralizációt okolják.