Kassa.
Két fiatal képzőművész a Tháliában
Kassa. A Rovás Polgári Társulás a Thália Színházzal kötött együttműködési szerződése szerint a ma estére meghirdetett Heltai Jenő: A tündérlaki lányok című színművének premierje előtt két fiatal képzőművésznek, a pozsonyi Zuzana Nemčíkovának és a buzitai Tóth Józsefnek rendez kiállítást a Thália Színházban, illetve a Márai Stúdióban. Az expresszív erejű, a belső lelki vívódásokat is vállaló sajátos kifejezési formákat kereső Tóth József olajképeiből rendezett tárlatot 17.30-kor Szabó Ottó grafikusművész nyitja meg a Thália Színház társalgójában. Ezt követően a Márai Stúdió Színházban Kolár Péter színházigazgató nyitja meg az ugyancsak olajképekkel bemutatkozó Zuzana Nemčíková kiállítását. (szaszák)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.