Kijev. Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt hívei Ukrajna szinte minden régiójában nagyméretű akciókkal készülnek a december 26-i megismételt elnökválasztási forduló eredményeinek meghamisítására – állította Viktor Janukovics kormányfő kampányfőnöke.
Keresés
Átlagos cseh lehallgatások
Prága. Visszautasította a cseh rendőrség Václav Klaus államfő vádját, hogy visszaélne a lehallgatásokkal. Csehországban átlagosnak mondható a rendőrség általi lehallgatások száma, engedélyezésük szigorú feltételekhez van kötve – jelentette ki Jiří Kolár cseh rendőrfőkapitány.
Tömeges honosítás
New York. Szájer József azt tanácsolta a szomszéd országokban élő magyaroknak, hogy tömegesen folyamodjanak magyar állampolgárságért, amit lehetővé tesznek a Magyar Köztársaság törvényei. A Fidesz európai parlamenti képviselője a manhattani Árpád-teremben tartott előadást mintegy 30-40 fős hallgatóság előtt.
Saron és Peresz megegyezett
Jeruzsálem. Polgári engedetlenségi mozgalomra szólítottak fel a Gázai övezetbeli és csiszjordániai zsidó telepesek vezetői a kormány kivonulási tervének megakadályozására.
Szaddám Huszein üzent
Nedzsef/Ankara. Ötven személyt letartóztattak az iraki Nedzsefben a vasárnapi merénylet miatt, amely a síita szent városban a legfrissebb adatok szerint 54 ember halálát és 142 sérülését okozta.
51 millió korona a hazai Lottón
Pozsony. Mesés nyereménnyel kecsegtet a Lottó: a jackpot a játék első húzásában elérte az 51 millió koronát. Aki most sorsjegyet vásárol, lehetősége van szert tennie Szlovákia nyereményjáték-történetének legmagasabb tételére. A következő húzás december 22-én, majd 26-án lesz.
Keresték a rendőrök, megtalálta őket
Nagyszombat. Ötven rendőr, számos rendőrkutya és egy helikopter bevonásával kereste vasárnap estétől a tízéves, alsókorompai (Dolná Krupá) Michal Gažót, végül a kisfiúra a rendőrség épülete előtt bukkantak rá tegnap. Martin Korch szóvivő elmondta, a fiú alapos orvosi ellenőrzésen esik át, mielőtt visszatér szüleihez. (ú)
Rács mögött maradnak a BMG vezetői
Pozsony. Továbbra sem szabadulnak vizsgálati fogságukból a Horizont Slovakia és a BMG Invest pénzügyi szolgáltatók csalással vádolt egykori vezetői, Vladimír F. és Marián Š. A fogva tartás 2005. június 26-ig történő meghosszabbításáról tegnap zárt ajtók mögött döntött a Legfelsőbb Bíróság.
Újabb rekordot döntött a korona
Pozsony. Tegnap a korona újabb történelmi rekordot döntött az euróhoz viszonyítva. A pénzpiacok zárásakor 38,580/620 korona/ euró szinten állapodott meg a kurzus. Az amerikai dollár tegnap már csak 28,80 koronát ért, utoljára 1995 májusában került ennyibe. „A piac most arra vár, hogy holnap (azaz ma – a szerk.
Profi sereg még hamarabb
Pozsony. Kinevezték az új vezérkari főnököt – Ján Cerovský utódja Ľubomír Bulík lett. Cerovskýnak még egy évre szólt a megbízatása, ám ő idő előtti nyugdíjaztatását kérte. Ivan Gašparovič államfő tegnap nevezte ki – négyéves időszakra választották.