Mintegy 35 ezer hívő előtt tartott szentmisét Ferenc pápa vasárnap a brüsszeli Baldvin király stadionban, és prédikációjában egyebek között arra buzdította az egyház minden tagját, hogy soha ne fedjék el a visszaéléseket, „hanem hallgassanak a lélek hangjára, amely a szenvedőkben szól”.
Keresés
Figyelem! Talaj menti fagy lesz éjszaka egyes járásokban! (TÉRKÉP)
Érkezik a dermesztő hideg.
Emberre veszélyes egzotikus állatok lephetik el Szlovákiát
Olyan állatfajokkal bővülhet a szlovákiai fauna, amelyek többsége trópusi és mediterrán térségekben él.
Tönkretette az árvíz a szlovákiai települések egy részét
Amíg a délnyugati országrészben viszonylag nyugodtabb ütemben folyt le az ár, addig az északabbra fekvő régiókban óriási pusztítást végzett a lezúduló víztömeg.
Megtalálták Haszan Naszrallah sejk holttestét a romok között Bejrútban
Megtalálták a romok között a libanoni síita Hezbollah szervezet vezetőjének, Haszan Naszrallah sejknek a holttestét Bejrútban, ahol Izrael intézett légicsapást a szervezet katonai parancsnoksága ellen – közölték biztonsági források. A Hezbollah vasárnap megerősítette, hogy az izraeli támadásokban meghalt Naszrallah egyik helyettese, Ali Karaki is.
Több ország elítélte Izraelt a Hezbollah vezetőjének megölése miatt
Több ország elítélte Izraelt a Hezbollah libanoni síita mozgalom vezetőjének, Haszan Naszrallah sejk megölése miatt.
Mária Valéria Hídfutás 2024
Esőmentes, futóknak még épp megfelelő, szélcsendes időben zajlott szeptember 28-án a huszonkettedik alkalommal megrendezett Mária Valéria Hídfutás, ami az évek során nagyszabású tömegrendezvénnyé vált.
Az Egyesült Államok továbbra is teljes mértékben támogatja Izrael önvédelemhez való jogát
Az Egyesült Államok teljes mértékben támogatja Izrael önvédelemhez és polgárainak megóvásához való jogát az Irán által támogatott terrorista csoportokkal szemben – közölte az amerikai védelmi minisztérium az Izrael által pénteken végrehajtott bejrúti támadást követően, amelynek célpontja Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője volt.
Bocsánatot kért Huliak a nőktől, amiért a „szajha” szót használta
„Bocsánatot kérek minden nőtől, akit ez a kifejezés megsértett” – mondta Rudolf Huliak (SNS) az STVR vasárnapi vitaműsorában.
Összeomlás szélén a kórházak
A Fico-kormány által előkészített konszolidációs csomag nemcsak az orvosokat, hanem az ápolókat is érinti.