Elnyúlik a Duna tetőzése, Pozsonyban 970–980 centiméteres a vízszint, Dévénynél 910 centiméter – tájékoztatott a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ).
Keresés
Solness hosszú útról tért haza
Nem az első meghívást kapta Pilsen nemzetközi színházi fesztiváljára az Örkény Színház. Tavalyelőtt Bodó Viktor Kertész utcai Shaxpeare-mosó című rendezését láthatta az ottani közönség, amely el is nyerte a legjobb külföldi produkció díját. Most Ibsen híres drámáját, a Solnesst mutatta be a társulat.
Nyugat-Szlovákiában továbbra is harmadfokú árvízkészültség van
Harmadfokú árvízkészültség van a Dunaszerdahelyi, a Komáromi és az Érsekújvári járásban is. Térképen mutatjuk, hol még.
Izraeli katonák haltak meg a Gázai övezet déli részén
Négy izraeli katona „elesett” a Gázai övezet déli részén kedden – közölte szerdán az izraeli hadsereg, hozzátéve, hogy további öten megsebesültek, közülük hárman súlyosan.
Újabb ballisztikus rakétákat lőtt ki Észak-Korea
Észak-Korea szerdán több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított keleti partjai felé; a kilövésekre egy héten belül másodszor került sor – közölte a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium.
Magyar cég által gyártott csipogók robbantak a Hezbollah elleni merényletben
A modell papíron egy tajvani cégé, de állításuk szerint licencszerződésben állnak egy magyarországi céggel, az felelős a tervezésért, gyártásért és értékesítésért, ők csak a márkanevet adják – írja a HVG. Egy libanoni forrás szerint még a gyártási folyamat során helyezték el a robbanótölteteket a Hezbollah által rendelt csipogókban.
Két vonat ütközött Prágában, többen megsérültek
Két személyvonat ütközött össze szerda reggel Prágában a külvárosi Libeň vasútállomáson, sok utas megsérült.
A kedvezőtlen időjárás miatt kedden negyvenöt bevetésük volt a tűzoltóknak Pozsony megyében
Pozsony megyében kedden negyvenöt bevetésen vettek részt a Tűzoltó és Műszaki Mentőszolgálat (HaZZ) tagjai a kedvezőtlen időjárás miatt – tájékoztattak a közösségi hálón.
Orbán Viktor: megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza
Megkezdődött az árvízi védekezés legkomolyabb és legnehezebb szakasza, ami a számítások szerint jövő hét csütörtökig tart – közölte Orbán Viktor (Fidesz) magyar miniszterelnök sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
Bajnokok Ligája – Szoboszlai gólt lőtt, a Liverpool rangadót nyert
A Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 3–1-re győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első játéknapján.