Kék-zöldre verte betörőjét egy 82 éves testépítő nő

"Rendőrség!" - kiáltották a betörők, majd berontottak a házba
Rochester |

Védtelennek hitt idős asszony helyett egy 82 éves testépítő nővel találta szemben magát egy betörő az Egyesült Államokban, akit úgy elvert a ház lakója, hogy végül megváltás volt számára a rendőrök kiérkezése.

A WHAM nevű hírportál beszámolója szerint a New York állambeli Rochesterben élő Willie Murphy épp lefekvéshez készülődött múlt hét csütörtök este, amikor egy férfi becsengetett hozzá azt állítva, hogy mentőre van szüksége.

A nő felhívta a rendőrséget, de nem engedte be a férfit, aki azonban betörte az ajtót és bement a sötét lakásba.

„Rossz házat választott magának” – jegyezte meg Murphy, aki először egy asztallal verte össze a hívatlan vendéget, majd sampont öntött az arcába és végül seprűvel is alaposan elagyabugyálta.

A betörő végül megkapta a kért mentőautót. Kórházba vitték, a kiérkező rendőrök pedig egy Murphyvel közös szelfit posztoltak a Twitterre, „kőkeménynek” nevezve az asszonyt.

Murphy szinte naponta lejár edzeni és elmondása szerint testsúlyának több mint kétszeresével, csaknem 100 kilogrammal képes felhúzást végezni. Emellett megy neki az egykezes húzódzkodás és fekvőtámasz is.

A díjnyertes testépítő reméli, hogy történetével minden korosztályt sikerül inspirálnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?