A muskátlit cserepestül, változatlan állapotban is át lehet teleltetni. Világos helyiség, 6–8 °C-os hőmérséklet és rendkívül csekély öntözés (épp ne legyen porszáraz a talaj) kell hozzá. A növények jó része ugyan elpusztul, de ha megfelelő körülményeink vannak, érdemes kipróbálni.
Kedvenc virágaink télen
E három módszernek azonban vannak hátrányai. Először is sok növényt elveszítünk, mert a teleltetés nagyon megviseli őket. A megmaradt példányok pedig úgy megfáradnak, hogy nem is hajlandók tavasszal virágozni, legfeljebb nyár közepére térnek magukhoz. A belső ablakpárkányon tartott, gyökereztetett dugványok pedig gyakran kikezdik az ablakkeretet, amit aztán kétévente festhetünk újra. Az otthon bevált módszerünk a következő: Óvatosan mozgatva kiemeljük a növényeket a talajukból, épp még mielőtt elpusztítaná őket az első fagy. A gyökerükről gyengéden lerázzuk a földet. A virágokat és leveleket egyelőre nem háborgatjuk, így nem keletkeznek sebek, amelyen keresztül kiszáradnának vagy megbetegednének. A pincénkben kihúzunk egy ruhaszárító kötelet. A muskátlikat felakasztjuk fejjel lefelé, egymás mellé a kötélre. A nagyobb, elágazódó töveket az elágazásaiknál könnyű felaggatni. Tavaszig semmi teendőnk nincs; meg is feledkezhetünk a muskátlik létezéséről, még csak vízzel sem kell permetezni őket. Amikor beköszönt a tavasz, leakasztjuk a növényeket, és lemetsszük a virágokat és leveleket. Egy órára vízbe áztatjuk a növényeket, majd előkészítjük a cserepeket és balkonládákat, visszaültetjük a töveket, és alaposan beöntözzük őket. A legtöbb muskátlinövény gyorsan leveleket hajt és megerősödik. A hosszú vagy sérült oldalhajtásokat érdemes visszametszeni, így ezeken a helyeken még meg is erősödik a növény. A levágott hajtások ráadásul szintén meggyökereztethetők. Ez jól bevált módszer, ha rendelkezünk hűvös, nedves levegőjű pincével, garázszsal, vagy kamrával, ahol fagypont alá sosem süllyed a hőmérséklet. Ha a helyiség túl száraz vagy meleg, akkor sok tő télen elpusztul.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.