Két találmányt jegyeztettek be tavaly Amerikában a baromfi kelés előtti ivarának meghatározására. Az USA szabadalmi és védjegy hivatalánál bejelentett, a csirke ivarának tojásban való meghatározására szolgáló mindkét találmány már embrionális korban lehetővé teszi a baromfi automatizált ivarmeghatározását.
Ivarmeghatározás a kelés előtt
Az egyik találmány a kifejezetten ivarhoz kötött hormonok, az ösztrogének megemelkedett szintjének vizsgálatával képes meghatározni a tojásban levő embrió nemét. A vizsgálati eredmények alapján ugyanis a magas ösztrogénszint nőivarú csirkét jelent. Folyamatban van az említett találmány alapján működő automata prototípus kifejlesztése is, amely nagyobb mennyiségű állat tesztelésére is alkalmas lesz, s képes lesz automatikusan elvégezni a magzatvízhez kötött hormon kimutatását, s így embrionális állapotban meghatározni az állat ivarát.
Ehhez kapcsolódik a második bejelentett találmány, amely tartalmazza azokat a módszereket, amelyekkel a magzatvíz olyan állapotba hozható, hogy azt be lehessen gyűjteni, illetve a folyadékba be lehessen helyezni a próbaanyagot, vagy azt be lehessen injektálni.
A brojler szülőpárok, tojók, pulykák jelenleg még a kelés után kerülnek ivarmeghatározásra. Mivel a módszer meglehetősen munkaigényes és drága, egyelőre a brojlercsirkéknek csak mintegy egynegyede kerül ivarmeghatározásra. A hagyományos módszerek alapján az ivar szerinti elkülönítés kézi munkával történik, tehát bizonyos tulajdonságok alapos vizsgálatával, elsősorban a tollasodási gyorsaság és az ivarszervkezdemények alakjának vizsgálatával végzik. A módszer idő és munkaigényes, ezért az az eljárás, amellyel ezt a folyamatot automatizálni lehet majd, komoly előnyöket hozhat a baromfiiparban, mivel a kelés előtti ivarmeghatározás alapján a csirkék egy komoly kezeléstől és a vele járó stressztől is mentesülnek, ami a teljesítmény javulását eredményezheti, egyúttal célzottabb takarmányozási technológia alkalmazását is lehetővé teszi. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.