Ismét északra vándorol a pénz

Szövetség
Pozsony |

A kormány magára hagyta a legrászorultabb régiókat – állítják a Szövetség képviselői, akik szerint a Matovič- és Heger-kabinet infrastrukturális fejlesztési tervei hátrányosan érintik a magyarlakta régiókat.

Andrej Doležal közlekedési miniszter (Sme rodina-jelölt) már kidolgozta azt a dokumentumot, amely alapján az állam pontosan meghatározza, mely útszakaszok építésére fordít pénzt a következő években. Bár a tervezet sok konkrétumot nem tartalmaz, arra következtetni lehet belőle, hogy a kormány a D3-as és a D1-es autópályára, illetve más, közép- és észak-szlovákiai utakra fog összpontosítani. A déli, nagyobb volumenű közlekedési projektek, mint például az R7-es sztráda folytatása Losonc és Kassa között – a Szoroskő-alagúttal együtt – mellékvágányra kerülnek: egészen pontosan 2028-ig nincs is tervben ezek megvalósítása.

A szóban forgó infrastrukturális fejlesztésekről szóló anyagot szerdán kellett volna megtárgyalnia a kormánynak, azt azonban visszavonták. A magyar pártokat tömörítő Szövetség a közlekedési prioritások azonnali átértékelését követeli.

„Az új kormány eredetileg azt ígérte, hogy átláthatóbban fog politizálni, ennek azonban ellentmond, hogy az infrastrukturális fejlesztésekről szóló anyagot máig nem ismerjük részletekbe menően. Ha azonban igazak a médiába kiszivárgott hírek, elmondhatjuk, hogy ez a kormány Dél-Szlovákiát – legalábbis az infrastrukturális fejlesztések szempontjából – az elkövetkező 15-20 évre teljesen leírja” – állítja Sólymos László. Szerinte a jelenlegi kormány elhibázott kritériumok alapján döntött az említett beruházások leállításáról, a Szövetség ezért azt szorgalmazza, hogy a kabinet értékelje át az eddig hozott döntéseit.

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke szerint ha a régióinkban elmaradnak az infrastrukturális beruházások, akkor folytatódik a leszakadás és a lakosság elvándorlása. Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke hozzátette, régiónk lakosságának részéről egyre gyakrabban hangzik el a kérdés, hogy ha becsületes adófizetői az országnak, akkor a déli régiókban befizetett adók miért vándorolnak az északi országrészben megvalósított beruházásokra.

Ha megvalósul a közlekedési tárca terve, akkor az R2-es sztrádát Losonc és Kassa között 2028 előtt nem fogják folytatni

A Heger-kabinet sem törődik a magyar régiókkal

„A Heger-kabinet sem fordít elegendő figyelmet arra, hogy csökkentse az egyes régiók közötti különbségeket. És ezt nem csupán mi mondjuk, így érzik az emberek is” – mondta el Sólymos László, a Híd elnöke, a Focus ügynökség felmérésére hivatkozva. Eszerint országos szinten a lakosság 70 százaléka elégedetlen a kormány régiópolitikájával. A magyarlakta régiókban Sólymos szerint még ennél is nagyobb az elégedetlenség, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Szövetség szavazóinak a 76-77 százaléka fejezte ki a nemtetszését.

„A magyarlakta régiók általunk is megfogalmazott igényeit nem építették be az új kormányprogramba sem. Hasonló a helyzet az uniós helyreállítási alappal kapcsolatos fejlesztési tervvel is, hiszen láthatjuk, hogy a régiónk számára rendkívül fontos mezőgazdaságot semmibe vették” – tette hozzá Sólymos, aki szerint már az is látszik, hogy a kormány az infrastrukturális fejlesztések terén is figyelmen kívül hagyja az ország déli és keleti régióit. „Még azt sem kívánják folytatni, amit az elmúlt négy évben sikerült elindítani, leállították a már előkészített dél- és kelet-szlovákiai infrastrukturális beruházásokat, beleértve az R2-es és R7- es gyorsforgalmi utakat, és több elkerülő utat” – mondta el a Híd elnöke.

„Szlovákiában az elmúlt 30-40 évben egy bizonyos filozófia alapján építették az úthálózatot, amelynek a lényege, hogy nem a lehető legolcsóbb és legegyszerűbb módon lesz összekötve Pozsony és Kassa. Ha az R1-esen és az R2-esen kötötték volna össze, már rég kész lenne, és fele annyiba került volna, mint az északi változat, amely még el sem készült” – tette hozzá Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke. Szerinte, ha a régiónkban elmaradnak az infrastrukturális beruházások, akkor folytatódik a leszakadás és a lakosság elvándorlása. „Épp ezért, ha a Szövetség a következő kormányalakításnál ott lesz, mindent megteszünk majd azért, hogy módosítsunk a jelenlegi kormány régiónkat hátrányosan érintő elképzelésein. Csak úgy vehetünk részt egy következő kormányban, ha a magyarlakta régiók igényei ki lesznek elégítve” – vallja Mózes.

Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke szerint régiónk lakosságának a részéről egyre gyakrabban hangzik el a kérdés, hogy ha becsületes adófizetői az országnak, akkor a déli régiókban befizetett adók miért vándorolnak az északi országrészben megvalósított beruházásokra. „Ennek az elsőrendű oka az, hogy ma szervezetten nincs egy magyar párt vagy frakció a parlamentben, éppen ezért tudják kiszúrni a szemünket egy ilyen infrastruktúra-fejlesztési stratégiai anyaggal, amely hátrányosan különbözteti meg Szlovákia déli és keleti régióit” – mondta el Farkas.

(dp, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?