A Siemens elsősorban mobiltelefon-gyártóként ismert, azonban keddtől a multinacionális vállalatot a közoktatás támogatójaként is számon tarthatjuk.
Zöldek és multik
Minden iskola 5+1 fős csapattal nevezhet. A diákok a projekt első felében két angol nyelvű szemináriumon vesznek részt, majd két előadást hallgatnak meg, szintén angolul. Ezen alkalmak során elsősorban általános környezetvédelmi problémákkal foglalkoznak.
A szervezet erre a célra egy angol nyelvű lektort is hozatott. A szimpatikus, orrpiercinget viselő fiatal hölgy, Diana English elmondta, ösztöndíjjal érkezett Szlovákiába, és örül, hogy részt vehet a képzésben. Eddigi munkája során ugyanis azt tapasztalta, hogy a környezetvédelmi témákról általában angolul folyik a nemzetközi diskurzus. (Miről nem?) Az első szemináriumra nem sokkal a sajtótájékoztató után sor is került.
A projekt második fele már szlovák nyelven valósul meg. Ennek keretében felkeresik az együttműködő non-profit szervezetek székhelyeit, hogy megismerkedhessenek tevékenységükkel. Segítségükkel tíz olyan környezetvédelmi problémát fognak feldolgozni, mely szorosabban kapcsolódik Pozsonyhoz. Ezt követően a fiataloknak – a partnerszervezetek tapasztalataira építve – meg kell tervezniük egy szórólapos kampányt. A rendezvénysorozat június 18-án zárul majd a Pozsonyi vitával. Itt a sajtó és a város képviselői előtt szeretnék összegezni tapasztalataikat.
A projekt során háromszor értékelik majd a versenycsapatok munkáját. A legjobban teljesítő csapat komoly jutalomban részesül. Hogy mi lesz az, nem árulták el, de a Siemens vélhetően nem lesz kicsinyes…
A Daphne Alkalmazott Ökológiai Intézet 1993-ban alakult. Három területen fejti ki tevékenységét: a biotópok védelmével, környezetpolitikával és művelődéssel foglalkozik. Ez az első alkalom, hogy multinacionális vállalattal együttműködve valósít meg egy képzési programot. A szervezetről bővebb információk a www.daphne.sk oldalon találhatók.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.