Idén 23.
XXIII. Jókai-emléknap: selyés diákok sikerei
Idén 23. alkalommal szervezte meg hagyományossá vált rendezvényét a Jókai Mór nevét viselő gimnázium Dél-Komáromban.
Ahogy sok éve, idén is részt vett a megmérettetésen az észak-komáromi Selye János Gimnázium néhány tanulója, nem kis sikerrel.
Február 16-án 9.00-kor kezdődött a Jókai Mór Gimnáziumban a Jókai-emléknap ünnepélyes megnyitója a vers-, novella- és esszépályázat eredményeinek kihirdetésével, majd megkoszorúzták az író szobrát a város róla elnevezett terén. A méltó megemlékezés után 10 órakor kezdődött a szavaló- és a zenei verseny, valamint az irodalmi vetélkedő három különböző helyszínen a gimnázium épületében. Párhuzamosan megtekinthető volt a verseny kapcsán meghirdetett pályázatra beérkezett művekből kialakított fotó- és képzőművészeti kiállítás is.
A szavalóversenyen Oros Boglárka Sára II .A osztályos tanuló (felkészítő: Farkas Adrianna) 2. helyezést ért el, míg Jankulár Tamás a III. A-ból (felkészítő: Spátay Adriana) különdíjat kapott. A zene terén Nagy Csomor István III.D osztályos tanuló aratott nagy sikert, aki Vivaldi G-dúr koncertjének 1. tételét játszotta hegedűn, és ezzel megszerezte az 1. helyezést.
A nem könnyű irodalmi vetélkedőn, amelyre Jókai Mór három regényét (A lőcsei fehér asszony, Erdély aranykora, Egy magyar nábob) és a Mikszáth Kálmán írta Jókai-életrajzot kellett elolvasni és részletesen áttanulmányozni, iskolánk csapata, azaz Pivoda Viven, Pocsai Lea és Vörös Ágnes II. D osztályos tanuló (felkészítő: Danczi Annamária) az 1. helyet szerezte meg. Gratulálunk diákjainknak!
Az emléknap 13 órakor fejeződött be a Jókai Filmszínházban a CSAVAR Színház előadásával, ahol a résztvevők Petőfi vígeposzát, A helység kalapácsát élvezhették megkönnyebbülten, önfeledten. Reméljük, hogy a későbbi években is képviselteti magát gimnáziumunk ezen a rendezvényen, és ilyen formában is megemlékeznek diákjaink Komárom város nagy szülöttéről.
Danczi Annamária
felkészítő tanár
Selye János Gimnázium
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.