VIGYORGÓ

Kovácsot meghívta vacsorára a barátja. Jóízű falatok és kellemes társalgás után késő este, tizenegy tájban Kovács haza akart menni, de odakint zuhogott az eső.

– Nem, barátom – mondta a házigazda –, ilyen ítéletidőben nem engedhetlek el. Itt alszol a vendégszobában, mindjárt szólok a feleségemnek, hogy készítse el az ágyadat.

Bekísérte barátját a vendégszobába, jó éjszakát kívánt, s elbúcsúzott. Később azonban eszébe jutott, hogy meg akart mutatni egy levelet Kovácsnak, átment a szobába, de az üres volt. Elkezdte keresni vendégét a ház minden részében, de sehol nem találta.

Egyszer csak csengettek a kapun. A házigazda kiment ajtót nyitni, s legnagyobb meglepetésére ott állt a csuromvizesre ázott Kovács, a hóna alatt egy csomaggal.

– Hát, te? Hol voltál? – meredt rá a vendéglátó.

– Bocsáss meg, barátom – felelte Kovács –, csak hazaugrottam a pizsamámért.A dzsungelben eltéved a tudós csoport egyik tagja. Hoszszas bolyongás után kannibálokba botlik:

– Elnézést, nem látták véletlenül a kollégáimat?

– De igen, velük már több ízben is találkoztunk! A rendőr egy bűnözőt kísér át a bíróságra. Hirtelen nagy szél támad, és elviszi a rendőr sapkáját. A gyanúsított segíteni akar.

– Őrmester úr! Megengedi, hogy a sapkája után fussak?

– Te kis ravasz! – mondja a rendőr. – Meg akarsz szökni! Te csak maradj itt, majd én futok a sapkám után!