Új ismeretekkel gazdagodtak

Már több éve tartó hagyomány, hogy tavasszal Budapesten megrendezik a Kós Károly Vetélkedőt. A sokoldalú egyéniség nevét viselő budapesti szakközépiskola és kollégium az utóbbi években rendszeresen szervez nemzetközi vetélkedőket – közösen mind a magyarországi, mind pedig a határon túli magyar középiskolák diákjai számára.

Az erdélyi származású polihisztor tiszteletére megtartott megmérettetés minden évben nemzetközi részvételű, s nem volt ez másképpen az idén sem. Szlovákiából a seregszemle hagyományos résztvevője már több éve a Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium négytagú csapata. A szenciek most is ott voltak a magyar fővárosban.

Fiatalok példaképe

„Kós Károly erdélyi származású polihisztor, aki nagyon sok mindennel foglalkozott” – részletezi Lendhár Rózsa, aki már évek óta oktató és nevelő a Kós Kollégiumban. „Kós Károly építész, író, ács, kőműves volt... Sőt, asztalosként is dolgozott, és ötvösmunkával úgyszintén foglalkozott. A mi kollégiumunk régebben arra a névre hallgatott, hogy 45-ös számú, ahol szintén különböző mesterségeket tanuló diákok laktak. Igazgatónk, Sádt Ede Kós Károly nagy tisztelőjeként azonban felvetette a tantestületnek, hogy vegyük fel az erdélyi polihisztor nevét. Valamennyien egyetértettünk, s ezzel elindultunk az új úton.”

Tizenötödik éve rendezik meg a Kós Károly Vetélkedőt. A gyerekek nagyon sok mindent megtanulnak a vetélkedőre készülődve. Megismerik Erdélyt, különböző mesterségekkel ismerkednek, s ami nagyon fontos: betekintést nyernek Kós Károly ars poeticájába. Hogy milyen nagy tudással rendelkezett, mekkora volt a kitartása, az igyekezete, ami mindenképpen példaértékűként szolgálhat a mai fiataloknak.

„Kós Károly ars poeticájának lényege az, hogy az ő a munkáit kizárólag tiszta forrásra alapozta, a zenében erre jó példaként említhető Bartók Béla és Kodály Zoltán. Kós Károly úgy vélekedett, hogy az építészet alapja a középkor, a gótika, és a népművészet ebből merített. Lényeges gondolata volt továbbá, hogy a nemzeti művészet a népi művészetből merített. Ez volt az ő elképzelése, gondolata: csak tiszta forrásból – mondta Lendhár Rózsa. – Nagyon jól felkészültek a gyerekek, színvonalas versenyt láthattunk. Szerintem jobbat az eddigieknél. Köszönet mindezért a felkészítőknek és a diákoknak is. Mind a magyarországiaknak, mind pedig a külföldieknek: a marosvásárhelyieknek, a szatmárnémetieknek és a szencieknek.”

Diákszemmel

A szenci gimiből ezúttal vegyes csapat indult: két lány: Szabó Mária és Czére Erzsébet, valamint két fiú: Olgyay Tamás és Világi András képviselte az intézményt.

„Kós Károly életéről és munkásságáról erre a versenyre készülve valóban nagyon sok mindent megtudtunk” – vélekedtek egyértelműen a szenci lányok. Azonnal hozzáfűzték azt is, hogy a magyar fővárosban nagyon jól érezték magukat, új barátnőkre és barátokra találtak.

„A házigazdák mindent megtettek annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat – mondta Olgyay Tomi. – A programban városnézés is szerepelt, s számomra külön öröm volt, hogy ott lehettem a Sportaréna és a Puskás Ferenc Stadion közelében, környékén” – fűzte hozzá boldogan szinte egyszerre Tomi és Világi Bandi is.

„Jövőre szintén ott akarunk lenni a vetélkedőn, még jobban felkészülve, bár most sem vallottunk szégyent” – vallották egyértelműen a szenci gimnazisták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?