Tovább HÓDít a Selye gimi

e-Hód, Selye Gimnázium

Idén ősszel a komáromi Selye János Gimnázium újra bekapcsolódott a már hagyománnyá vált e-Hód versenybe, ahol alap- és középiskolás tanulók mérhetik össze tudásukat online.

A verseny célja, hogy rövid, gyorsan (kb. 3 perc alatt) megérthető és megoldható feladatokkal megvalósítsa az alábbiakat:

– felkeltse az érdeklődést az informatika iránt;

– feloldja az informatikával kapcsolatos félelmeket, negatív érzéseket;

– megmutassa az informatika területének sokszínűségét, felhasználási lehetőségeit és területeit.

A 18 feladatos és 3 nehézségi szintű (könnyű, közepes és nehéz) online verseny során főleg igényes, logikai feladatokkal találkozhattak diákjaink, melyek megoldására 45 perc állt a rendelkezésükre.

Rendkívül fontosnak tartottuk, hogy a Selye János Gimnázium idén is a megszokott módon, nagy létszámban bekapcsolódjon a versenybe, hiszen anyanyelven megfogalmazott kérdésekkel a szokásos iBobor versenyek alkalmával nem találkoztak még diákjaink.

A versenyben idén 278 iskola 37 351 tanulója vett részt, és büszkén jelenthetjük, hogy már az első évünktől kezdve kiemelkedő eredményeket értünk el a résztvevők száma és az elért átlagos pontszámok alapján. Iskolánk 323 tanulót nevezett az idei versenybe, mellyel az iskolák közt az egyik legtevékenyebb iskola lettünk, míg a tanulóink átlagpontszáma jóval az iskolák összátlagpontszáma feletti lett.

Lehetőségeinkhez mérten az összes kiírt életkor-kategóriába indítottunk tanulókat. Így alapiskolás tanulóink kipróbálhatták magukat éles versenyhelyzetben, míg középiskolás tanulóink ízelítőt kaphattak az érettségi körülményekből és a valódi vizsgakörülményekből.

A legjobb 10-ben végzett tanulóink (37 351 tanuló versenyzett):

Junior kategória

Kovács Aletta (V. N) – 7. hely

Simonics Mátyás (V. N) – 7. hely

Hriňa Adrián (I. A) – 10. hely

Ďurčovič Ádám (V. N) – 10. hely

Ledecky Krisztián (V. N) – 10. hely

Kelemen Roland (II. A) – 10. hely

Senior kategória

Veres Benedek Zoltán (III. A) – 4. hely

Szarka Gergő (IV. A) – 6. hely

Vitálos Tünde Eszter (VII. N) – 7. hely

Simonics Réka (IV. A) – 9. hely

Nagy András, a Selye János Gimnázium informatikatanára

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?