Tinik veszedelmes viszonyai

És bár mindannyian túlesünk rajta, mint a bárányhimlőn, a „kórkép” személyenként változik. „Bosszúra éhes, mégis oly édes” – lányok és fiúk, ez lenne a szerelem?

Mi a szerelem?

Magyarázhatnánk tudományosan, hogy a hormonális alapú, meg puszta kémiai reakciók összessége, vagy hogy a szerelem nem más, mint alapvető párosodási ösztön. És az alapján tetszik meg az adott illető, hogy az a „valami” ott belül megfelelőnek ítéli meg az utódnemzésre.

Ez nem lehet ennyi!

Nem lehet egy kémiai reakciósorozathoz szonetteket írni, zeneműveket szerezni. Sokan például ezt tartják életük értelmének, a lét meghatározójának, és mindenféle bölcsességeket költenek hozzá, mint pl. „Ennyi csak, mi tudható, szeretni kell, s szeretve lenni jó!” (Moulin Rouge). Többnek kell lennie! Ne felejtsük el, hogy az ember még azt se tudja, mi az a szerelem, de már hiányzik neki, pedig elvileg, amid nincs, az nem hiányozhat. Vagy mégis?

Plátói, viszonzott, viszonzatlan…

Meg aztán van belőle sokfajta: egyoldalú, kétoldalú, néha három is (na, itt már bajok vannak), plátói, viszonzott, viszonzatlan, „kedvellek!”, anyagi megfontolású, önfeláldozó, boldog, boldogtalan, és még sorolhatnánk a válfajokat.

Persze a téma – mint mindig – sokkal szövevényesebb, mint várnánk, és sokkal több annál, hogy „van egy csaj meg egy srác, akik megtetszenek egymásnak, találkozgatnak, és vagy lesz belőle valami, vagy nem”.

Rohanó világunkban rá vagyunk szorítva arra, hogy hamarabb váljunk felnőtté, és mint ilyen, hamarabb kezdjük az ellentétes nem fejének elcsavarását. Jogosan merül fel a kérdés: mindenképpen szükségünk van erre, vagy mindenki Rómeó és Júlia példáját akarja követni? (gr, cs)