Terry Fox – reménységmaraton és adománygyűjtés

Terry Fox Felsőszeli

2022. szeptember 23-án újra megrendeztük iskolánkban, a felsőszeli Széchenyi István Alapiskolában a már hagyományossá vált Terry Fox-futást.

A negyedik óra után Szabó Zsófia tanító néni az iskolarádióban ismertette a futás lényegét és a rákban szenvedő, fél lábát elveszítő sportoló kitartását, mellyel példát mutatott sok millió embernek.

Iskolánk tanulói a falubeli játszótéren gyülekeztek. Ezután Renczes Áron 9. osztályos tanuló tartott bemelegítést, majd elkezdődött a futás a falu egyik nyugodtabb részének mellékutcáiban.

A kilencedikesek a versenyből kimaradtak, ők a fiatalabb tanulóknak segítettek, hogy elkerüljék a baleseteket és jobban tájékozódjanak. A futással egybekötve pénzgyűjtést is indítottunk a Rákellenes Liga számára, amely még egy héten át folytatódott. A futóknak és a győzteseknek szívből gratulálunk, az adományokat pedig nagyon szépen köszönjük. A Rákellenes Liga minden adományunkat értékes műszerek vásárlására vagy egyéb nemes célra fordítja. Ezzel kapcsolatban hivatalos levélben mondanak köszönetet az igazgatóságnak, az iskola diákjainak, a szülőknek és a pedagógusoknak.

De ki volt Terry Fox? Egy kanadai fiatal sportoló, aki 18 évesen csontrák miatt vesztette el fél lábát. A kórházban betegtársai küzdelme láttán elhatározta, hogy keresztülfutja Kanadát. Célja az volt, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a betegségre és adományokat gyűjtsön a rákkutatásra. A Remény Maratonjának nevezett futás 1980. április 12-én kezdődött, és 143 napig tartott. A fiatalember 22 éves korában, 1981. június 28-án halt meg. Terry Fox-futást 1981 óta rendeznek a világ számos pontján, hogy felhívják a figyelmet a rák elleni küzdelemre.Mi nagyon örülünk, hogy iskolánkban már régóta részesei lehetünk e rendkívüli sporteseménynek, mely egészségünket szolgálja, másoknak pedig reményt és konkrét anyagi segítséget nyújt!

Takács Richard, 8. osztály

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?