Teltházas hangverseny

Galánta. Teltház előtt tartott hangversennyel ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola Gyermekkara. „1965 őszén egy fiatal, ambiciózus pedagógus.

Virágcsokrok és kitüntetések az „énekmozgalom szürke katonájának”, Balogh CsabánakSzőcs Hajnalka felvételeBalogh Csaba tért vissza a galántai alapiskolába a kötelező katonai szolgálat letöltése után. Eltökélt szándéka volt, hogy az iskolában énekkart alapít. Tervét támogatta az iskola vezetősége is, és így jött létre negyven évvel ezelőtt a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gyermekkara, amely azóta is töretlenül fejti ki tevékenységét.” – olvasható abban a kis programfüzetben, amelyet a városi művelődési központban május 12-én csütörtökön tartott jubileumi hangversenyre érkezőknek osztogattak.

Balogh Csabát ünnepelték

„Én csak egy szürke katonája vagyok az énekmozgalomnak, nem szoktam meg az ilyen ünneplést” – mondta Balogh Csaba, miután fogadta a tucatnyi virágcsokor kíséretében átadott gratulációkat, valamint a Pozsonyi Népművelési Központ vezérigazgatójának kitüntetését és Galánta város polgármesterének díját. Ez utóbbit Barczi Attila polgármester-helyettes adta át, megjegyezve, ez a díj most az énekkart illeti, de Balogh Csaba nemrég a saját kerek születési évfordulója alkalmából maga is részesült hasonló kitüntetésben.

Külön köszönetet mondtak Hasák Edit zongoratanárnőnek, aki több mint húsz éve az énekkar zongorakísérője. A jubiláló gyermekkar az első sikerét 1969-ben, az I. Kodály Napokon aratta, és azóta számos kitüntetést, díjat ezüst- és aranykoszorús minősítést szerzett, szlovákiai és magyarországi hangversenyeken, televíziós és rádiós szerepléssel öregbítették az Alma Mater és Galánta hírnevét. A gyermekkarnak utánpótlása is van, az iskola alsó tagozatosaiból alakult Kicsinyek Kórusa, amelyet szintén Balogh Csaba alapított, és most Ďurkovič Nóra tanítónő vezet. A csütörtöki hangversenyen a Gyermekkórussal együtt a Kicsinyek Kórusa és a Kodály Zoltán Alapiskola Citerazenekara képviselte az iskolát, de vendégként fellépett a Komáromi Béke Utcai Alapiskola és VMK Gyermekkara, a Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola Gyermekkórusa, valamint Nagy Judit, a Pozsonyi Konzervatórium hallgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?