Tavasz nap Európában

Az idén is lesz Tavasz nap Európában című rendezvény március 17-én az Európai Unió és a csatlakozásra váró államok iskoláiban. A rendezvény középpontjában az európai alkotmány áll majd. A program célja, hogy a diákok több információhoz jussanak az Európai Unióról és egyúttal véleményt is alkossanak róla.

A központi Tavasz nap 2005. március 17-én lesz, de az iskolák ettől eltérhetnek, saját programjaikhoz igazíthatják az időpontot. Ez egy órás vagy akár egész napos program is lehet. Szakembereket hívhatnak, hogy közösen vitassák meg az uniót és a diákokat érintő kérdéseket, szervezhetnek versenyeket, kvíz játékot, kiállítást, vitafórumot – kinek-kinek fantáziájára bízva azok megvalósítását – olvasható az oktatási tárca honlapján közzétett felhívásban.

Ötezer iskola

Minden iskola, amely regisztrálja magát, kap egy kivonatot az európai alkotmányból a saját nyelvén, a program végeztével pedig egy bizonyítványt, mely bizonyítja, hogy az iskola derekasan helyt állt a programban. Az első ilyen jellegű, az Európai Konvent kezdeményezésére elindított rendezvény 2003-ban addig szinte példanélküli együttgondolkodást és együttműködést eredményezett – mind az európai iskolákat, mind az európai ügyeket illetően. Az első kezdeményezés több mint ötezer iskolát és közel 750 ezer diákot vont be a programba.

Sokszínű kontinens

A Tavasz nap Európában 2005 programot nemzetközi szinten az Európai Iskolahálózat (European Schoolnet) koordinálja, szorosan együttműködve az Európai Unió, illetve a csatlakozásra váró országok oktatási minisztériumaival. Az Európai Iskolahálózat koordinálásával évente több projekt lát napvilágot, melyeknek fő célja, hogy a fiatalok minél tájékozottabbak legyenek az uniót érintő kérdésekben.

A különbözőségeket, a határokat és a nyelvi nehézségeket legyőzve együtt dolgozzanak más országok diákjaival, felfedezve közben Európa elragadó sokszínűségét. (mtv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?