Selyés gimis a Nemzetközi Németolimpián

nemzetközi németolimpia

Augusztusban lehetőséget kaptam Szlovákia és iskolám, a komáromi Selye János Gimnázium képviseletére a Nemzetközi Németolimpián (Internationale Deutscholympiade) egy másik társammal. Ez a kétévente megrendezésre kerülő megmérettetés egy két hétig tartó nemzetközi döntő, amely idén Hamburgban volt, 52 ország több mint 100 diákja mérte össze némettudását és kreativitását.

Első nap mindenki sikeresen megérkezett a világ különböző tájairól, néhányan csomagok nélkül. Ezután közösen, kisebb csoportokban mentünk a Horner Rennbahn diákszállóba. A szervezők ügyeltek arra, hogy a szobákban és a csoportfoglalkozásokon is különböző nemzetek találkozzanak. Én egy-egy észt, ghánai, dél-afrikai, argentin és bolgár diákkal voltam egy szobában.

Hétfő reggel megkaptuk a verseny szervezőitől az útmutatást, illetve a tervet a következő két hétre. Besoroltak minket csoportokba is, nyelvi szintek szerint: A2, B1, B2. Én a B2-es kategóriába kerültem. Ezután meglátogattuk a hamburgi kikötőt, a verseny megnyitójának helyszínét. Az ünnepi beszéd és az ismerkedés során körbehajóztuk a kikötőt az Elbán.

Kedden két workshopon vettünk részt, az első a cikkírás és az interjúkészítés világába nyújtott betekintést, a másik pedig a színházi jelenetek megírásába kalauzolt minket. Szerdán egy kis online versennyel kezdtünk, hogy versenyhangulatba csöppenjünk, majd egy workshopon a klasszikus prezentáció fortélyaival ismerkedtünk. Ezt követően a Länderabendre (azaz Országest) készültünk fel, ahol mindenki bemutatta a hazáját, illetve kultúráját.

Csütörtökön délelőtt egy rap-workshopon pár helyi rapper tanította nekünk a dalszövegek írását, majd a délutánt az úgynevezett Strassenfesten, azaz utcai fesztiválon töltöttük. Itt volt graffitifestés, gördeszkázás, pár koncert és egy kis kosárlabda. Természetesen mindehhez zenei aláfestés is társult. Este kiválasztottuk a nekünk legszimpatikusabb workshopot a háromból (klasszikus prezentáció, színházi jelenet és rap), ugyanis ennek alapján kerültünk a „továbbképző” workshopokra.

Pénteken az utolsó foglalkozás után négyes csoportokban zajlott a felkészülés a versenyre. Én a rapet választottam, így kerültem egy csapatba az észt szobatársammal, a másik szlovákiai válogatott-társammal, illetve egy iráni lánnyal. Egészen estig a dalunkon dolgoztunk, amellyel mindenki a saját jövőképét adta elő, természetesen rappelve. Az estét a Nochstpeicher nevű klubban töltöttük, ahol a hamburgi Tonbandgerät nevű banda adott nekünk egy magánkoncertet, ráadásként egy pólót is kaptunk.

A hétvégénk szintén mozgalmasan telt. Szombaton kísérőtanárainkkal indultunk Lübeckbe, Thomas Mann városába, cseh és török „kollégáinkkal”. Vasárnap pedig a nevelők által szervezett és vezetett hamburgi városnéző körúton vettünk részt.

A második hetünk Hamburgban elég mozgalmasan indult. Hétfő délelőtt a városban anyagot gyűjtöttünk a délutáni versenyhez, egy cikkíráshoz Hamburgról. Én ebéd után a szabadidő és kultúra témakörből a zenét választottam, erről készítettem rövid beszámolómat. A napot a diákszálló tetején lévő teraszon zártuk egy kisebb bulival, ahol mindenki kihúzta egy kalapból, hogy másnap melyik intézményt fogja meglátogatni. A választék a következő volt: Greenpeace, Ballin Stadt (gyakorlatilag tekinthető egy „menekültmúzeumnak”), Studio Clouds Hill (egy zenei stúdió), Miniatur Wunderland (miniatűr csodaország, mint a neve is utal rá, a világ híres tájainak makettjei voltak itt kiállítva), Harry Potter Backstage (a német színházi Harry Potter-előadások színfalak mögötti vezetése). Én a Studio Clouds Hillt húztam, így lehetőségem volt ellátogatni ebbe a meglehetősen kicsi stúdióba, ahol többek közt a Farin Urlaub Racing Team és a Die Ärzte együttes vette fel lemezeit. Ebéd után egy workshopon az EU jövőjéről kaptunk pár információt. A nap végén a „Strassenfussball für Toleranz” nevű utcai focibajnokságon vettünk részt, amelyet a mi csapatunk nyert meg.

ujszo

Szerda reggel megejtettük a főpróbát a rapünk bemutatása előtt, ezt ebéd után elő is adtuk a zsűrinek. Ezután meglátogattuk az OMR (Online Marketing Rockstars) nevű céget, amely véleményem szerint potenciális karriercél lehet sok fiatal, többek közt az én számomra is. Itt belekóstolhattunk a podcastok készítésének világába is.

Csütörtök reggel az utolsó versenyszám, egy improvizációs színházi jelenet előadása is lezajlott. Én egy görög lánnyal és egy román fiúval kerültem egy csapatba. Csupán húsz percünk volt arra, hogy felkészüljünk egy adott témára, amely nekünk egy műtárgy bemutatása volt. Én itt egy életre kelt Julius Caesar-szobrot játszottam. Ez a versenyszám volt a legérdekesebb, én nagyon élveztem. Délután meglátogattuk az Elbphilharmonie-t, amely Németország egyik legújabb koncertterme az Elbán. A hazaúton leszakadt az ég, ami csak azért volt kellemetlen, mert elég sokat kellett sétálnunk, pontosabban szaladnunk a zuhogó esőben, mire elértük a metróállomást. Ennek és a kimondottan rövid idegenvezetés ellenére ez az egyik legjobb hamburgi élményeim közé tartozik.

Pénteken zajlott a versenyt kiértékelő ceremónia a patinás Mozart Salléban. Este zajlott a záróbuli is, amely egészen hajnalig tartott. Igazából annyira hajnalig, hogy ezen a napon le sem feküdtem, hogy mindenkitől el tudjak búcsúzni, hiszen ezek voltak valószínűleg az utolsó közös pillanataink a messzi tájakról érkező barátainkkal.

Ez a két hét nagyon tanulságos volt számomra és életem legjobb élményei közé tartozik. Sokat fejlődtem, nemcsak a német nyelvben, hanem egyéb témakörökben is, és mindenképpen fontos, hogy rengeteg barátot gyűjtöttem a világ minden tájáról.

Mészáros Ádám, III. A

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?