Retikül vagy ridikül?

A lányok folyton szebbnél szebb kézitáskákra vágynak. És annyiféle, vonzóbbnál vonzóbb darabot lehet kapni a boltokban, hogy szinte választani sem tudunk közülük. De leginkább mégiscsak a felnőtt nők retiküljei tetszenek nekünk.

A lányok folyton szebbnél szebb kézitáskákra vágynak. És annyiféle, vonzóbbnál vonzóbb darabot lehet kapni a boltokban, hogy szinte választani sem tudunk közülük. De leginkább mégiscsak a felnőtt nők retiküljei tetszenek nekünk. Vagy ridiküljei? Oldjuk meg a rejtélyt, s kutassuk fel együtt a női kézitáska múltját!

Azzal talán nem árulunk el nagy titkot, ha megmondjuk, hogy a retikül szót a francia nyelvből vettük át, ez a nyelv pedig az újlatin nyelvcsaládba tartozik, tehát a szó minden bizonnyal a latinból származik. Albert Dauzat A francia nyelv etimológiai szótára című művében az olvasható, hogy a „réticule” főnév a latin reticulumból származik.

A latin reticulum szó azt jelenti: „kis háló”. Ebből következik, hogy az antik Róma hölgyeinek kézitáskája, reticulumja hálószemekből szőtt kis zsákocska volt. Szintén ebből következik, hogy a ridikül helyes magyar kiejtése retikül, hiszen a latin reticulum húzódik meg a szó mélyén.

Ám érdekes módon az sem téved túl nagyot, aki ridikült mond, mert a franciák is használják ezt az alakot a kézitáska jelölésére, legalábbis 1801 óta. Az élő és nem okoskodó nyelvgyakorlat az idegen reticulum főnevet a francia ridicule – nevetséges jelentésű – melléknév alakjára torzította. A francia nyelvben a ridicule szónak két jelentése is van: nevetséges és kézitáska.

Az őstípus a római nők hálója, vagyis reticulumja. Ez a középkorban övbe kapcsolható kis zacskóvá alakult. A mai értelemben vett praktikus retikül az 1860-as években jelent meg, az angol kosztümmel egy időben. Ekkor mutatta be ugyanis a híres Worth mester Eugénia császárnénak az első szövetből készült trottőrkosztümöt. A kosztümhöz hamarosan bőrtáskát készítettek. Ennek akkora sikere lett, hogy többé el sem hagyták a nők.

Csak az alakja változott, de sűrűn. 1912-ben például hosszú zsinóron lógott le a földig, 1914-ben doboz alakot öltött, majd miniatűr aktatáskává finomult. Ma pedig már minden elképzelhető formában találkozhatunk vele. (sn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?