Rejtő Jenő varázsa

Kevés olyan szerző akad, akinek nevét mindenki ismeri. Bár a legutóbbi felmérések szerint legtöbben az Egri csillagok című regényt olvasták, mégis okkal vélhetjük úgy, hogy a legtöbbet olvasott szerző Rejtő Jenő (P. Howard). Olyannyira így van ez, hogy már szinte észre sem vesszük. Nemrég hat kötetben megjelent a szerző teljes életműve.

Manapság, amikor mindenki írónak hiszi magát, aki valaha csajozásairól vagy pasizásairól írt egy könyvet, szinte megrázó újdonság, hogy Rejtő Jenőnek nincsenek világmegváltó tervei olvasóival. Történetei nem váltanak meg senkit, nem adnak útmutatást, csak lazán, könnyedén, sokszor sötét humorral: szórakoztatnak

A tanulság egyébként olyannyira beette magát korunkba, hogy már-már a Terminátor 3 nézői is úgy jönnek ki a moziból, mintha magától Istentől (vagy istenektől) kaptak volna üzenetet. Az pedig egyenesen kötelező gyakorlat, hogy a Doktor Szöszi 2. főszereplője főműsoridőben arról meséljen a nézőknek, milyen fontos társadalmi problémákat feszeget az egyébként sajnos körömpiszoknyit sem érő film. Nos, ebben az „kulcsüzenetektől” (key message) és „mély gondolatoktól” harsogó világban kivételes jelenség Rejtő Jenő írásművészete, mely semmiféle tanulsággal, mondandóval, üzenettel nem szolgál, csak néhány emberi pillanattal.

Az emberi pillanatokban pedig hiány van. A játék, könnyed csalás és keménységnek álcázott jókedv ritkán ábrázolt erények. Ovizsaru-Terminátor „esetlen kedvessége” szellemtelen infantilizmus Tuskó Hopkins szögletes modora mellett. A harmadik kötetben megjelent Csontbrigád munkatábora minden könnyedsége ellenére is azt mutatja be, hogy a kegyetlenség hogyan morzsolja fel egyszerre fogoly és fogva tartó emberségét. A Csontbrigád című regény egyébként Rejtő legfélelmetesebb írása. A hegyre épült munkatáborban csont-bőr rabok fejtik a követ, a tűző nap elől semmi menedékük nincs. Őrök nincsenek velük, senki nem sürgeti őket munkára – ám az étel adagot csak a kitermelt kő után kapják meg. Ezért hát mindenki inaszakadtáig dolgozik. Este tüzet gyújtanak, és egy-egy szó jár szájról szájra, melyet még nem felejtettek el. A nap ragyogása ugyanis még emlékeiktől is megfosztja az élő emberroncsokat. A regény végén persze minden jóra fordul – bár Rejtősen csak éppen annyira, hogy azért érezzük a történtek súlyát. Persze tanulság itt sincs – legalábbis Rejtő nem erőltet ránk semmit. Meghagy bennünket abban a jó érzésben, hogy ezeket a regényeket csak a kaland és a nyelvi fordulatok miatt olvassuk.

A megjelent hat kötet közül a negyedikben kaptak helyet Rejtő novellái és színpadra írt művei. A drámák és kamaradarabok manapság ritkán vannak fenn a színházak repertoárján, ám éppen ezért érdemes lenne őket felújítani egy-egy gimnáziumi előadás keretében. A drámák címe szinte már előkészíti a nevetőizmokat, nehogy váratlanul érjék őket az erős behatások: Úri lány szobát keres, Egy görbe éjszaka, Tévedésből jelentik, A 3 legionista, Apasági kereset, Áramvonalas új rokon, Botrány a Strand Hotelben stb.

Rejtő élete egyébként még kalandosabb volt, mint regényei, és minden bizonnyal többet látott az életből, mint némely fent említett mai kalandorok. A bolondok házában lakott, ám mivel nem volt senkire sem veszélyes, napközben kiengedték. Ő pedig naphosszat az Andrássy úton lévő Japán kávéházban ült a teraszon, és mártogatós tollával regényeit írta. Talán az egyetlen volt, aki ebből elég jól meg is tudott élni. A kávéházzal szemben lévő Nova kiadó ugyanis a nagy sikerre való tekintettel sorokért és oldalakért is hajlandó volt neki fizetni. Éppen ezért, ha ivott egy kávét, és nem volt nála pénz, csak letépett néhány sort készülő regényéből, amit a pincér átvitt a kiadóba, és pénzre váltott. A szabónál már néhány oldallal kellett fizetnie, de ott is elfogadták írásait – melyen aláírása többet ért, mint a Nemzeti Bank bankóin az igazgatóé. A kiadó pedig szorgalmasan ragasztgatta egymás mellé a sorokat és oldalakat, mivel a regényeket már az egész ország várta.

Rejtő halála rettenetes, ám a korban korántsem kivételes volt. Zsidó származása miatt a negyvenes években munkaszolgálatra hívták be, és a doni áttörés előtt két héttel, 1943 első napján halt meg a mínusz ötven fokos hidegben, silány ellátás mellett végzett kényszermunka következtében. (s)