<p>Hetek óta nagy lázban égtünk, hiszen öten lehetőséget kaptunk, hogy előadhassuk munkáinkat a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián, amelynek idén Szabadka városa volt a házigazdája.</p>
Nyitrai diákok a vajdasági TDK-n
HUSVÉTH VERONIKA
Szabómihály Gizella és Petres Csizmadia Gabriella tanárnők kíséretében hárman autóval, ketten pedig vonattal vágtunk neki a hosszú útnak. A Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetből hárman vállaltuk a megmérettetést: Rakoncza Anikó (harmadéves, bakkalaureátusi képzés) a Műfajok paródiája Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című művében elnevezésű munkáját mutatta be a nagyközönségnek. Szabó Marietta (elsőéves mesterképzős) Az énkép megkonstruálása Polcz Alaine Asszony a fronton című művében dolgozatával lépett fel. Jómagam, Husvéth Veronika (másodéves mesterképzős) a Műfajok és írói fogások Stephen King regényeiben című munkámat vázoltam. Mindhárman a humán tudományok szekcióban szerepeltünk, és az irodalomtudományi alcsoportban ismertettük kutatásunkat.
A Közép-európai Nyelvek és Kultúrák Intézetét két doktorandusz képviselte. Számel Petra másodéves doktoranduszhallgató munkája a Márai Sándor művei a filmvásznon címet viselte, míg Szabó Réka, szintén másodéves doktoranduszhallgató „Őfelsége… és a film” című munkájával indult a konferencián. Ők ketten szintén a humán tudományok szekciójába kerültek, ám az ő alcsoportjukban multidiszciplináris tudományágak szerepeltek (bölcsészettudomány, művészeti és művelődéstörténeti tudományok, nyelvtudományok). Hatalmas gratuláció jár Szabó Rékának, aki szekcióelsőként végzett az alcsoportjában.
A konferencia kétnapos rendezvényt foglalt magába, hiszen a művészeti szekció előadásait már péntek este megtekinthettük a Kosztolányi Dezső Színházban és az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karán. Az előadások este 11 óráig tartottak, majd akinek még volt kedve, megismerkedhetett a szabadkai éjszakai élettel is.
A hivatalos megnyitóra szombat délelőtt került sor, amelyet plenáris előadások követtek. A tanári előadást Káich Katalin emeritus professzorasszony Utazás és hitelesség a művelődéstörténetben címmel tartotta meg. Az ő szavait plenáris tudományos diákköri ülésszakasz követte, ahol a legkiemelkedőbb diákmunkák kerültek bemutatásra. Délután az egyes szekciókon belül folytak a diákok előadásai, amelyet este az eredményhirdetés, majd a TDK-buli követett gazdag svédasztalos vacsorával.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.