Ötödször indultak útra július- ban Nemesócsa és a környék diákjai a nyári táborba.A szervezést ismét Pálfy Zsuzsa, a helyi Móra Ferenc Alapiskola szlováktanára vállalta. A táborozás története 2011-től íródik.
Nyári tábor a festői Madaras-hegységben
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1441783590662_140.jpeg.webp?itok=InN9p7ik)
Ötödször indultak útra július- ban Nemesócsa és a környék diákjai a nyári táborba.
A szervezést ismét Pálfy Zsuzsa, a helyi Móra Ferenc Alapiskola szlováktanára vállalta. A táborozás története 2011-től íródik. Nemesócsa és Tany határait már régen túllépte a tábor jó híre, közeli és távoli településekről is érkeztek gyerekek. Célunk, hogy jól érezzük magunkat, pihenjünk, kikapcsolódjunk, megismerjük Szlovákia természeti szépségeit. Idén 57 diákkal keltünk útra. Első állomásunk a lévai Atlantis tudományos-szórakoztató központ volt. A kissé eldugott helyen működő intézmény játékos módon az ókori Egyiptom kultúrájával és a fizika rejtelmeivel ismerteti meg a látogatókat. Az épületet ellepte a nyüzsgő gyereksereg. Kb. két órán át egymást váltották a fizika törvényeire épülő játékokon. Léva után Szentantalra vezetett utunk. A Selmecbányai járás települése a kastélyáról híres. Lenyűgöző vadászati és művészettörténeti tárlattal várják a vendégeket. Selmecbányán rövid sétánk alatt árgus szemmel figyeltük az óváros épületeit.
Szállásunkra, az Ostrý Grúň-i Kollár Turistaszállóba kora este érkeztünk. Kedden kisebb túrára indultunk a Madaras-hegységbe. Célunk a hegység legmagasabb csúcsának, a Madarasnak (Vtáčnik, 1346 m) a megmászása volt. A végső célnak a nagyobbakkal indultunk neki, s délután fél kettő körül arathattuk le fáradozásunk gyümölcsét. Csodálatos panoráma fogadott minket. Szerdán a nagyokkal Sztrecsény (Strečno) felé vettük az útirányt. Tutajoztunk a Vág folyón, közben számtalan érdekes történettel lettünk gazdagabbak. Csütörtökön erdei tájékozódási verseny és szabad program volt. Este szabadtéri diszkó zárta a napot. Pénteken útban hazafelé meglátogattuk a híres bajmóci várat. Felfrissültünk a várhoz tartozó barlangban, amely 26 m mélységben terül el, s két kisebb tavacska is található benne. Kalandozásunkat az állatkertben folytattuk, ahol több mint két órán át barangoltunk. Mindenki fáradtan, de kellemes élményekkel tért haza. Tartalmas tábor van mögöttünk. Akinek tetszett, vagy még nem próbálta, s kedvet kapott hozzá, szívesen látjuk 2016 júliusában. A főszervező agyában már elkezdődött a tervezgetés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.