Nem zörög a haraszt?

„Hallottad már? Évi szakított Petivel, Zsuzsi meg Gábor körül sündörög!“ Ehhez hasonló, első kézből való információkat naponta hallunk barátainktól, ismerőseinktől. Mert hisz a pletyka nem csak a falusi öregasszonyok kedvenc időtöltése, akik esténként a kapuban állva, csípőre tett kézzel és csípős nyelvvel tárgyalják meg a legfrissebb történéseket. Pletykálkodni mi, fiatalok is nagyon szeretünk. Lehet, hogy tényleg mindenféle rossz szándék nélkül, csupán lelkesedésünkben újságoljuk úton-útfélen, hogy legjobb barátnőnk végre, úgy fest, megtalálta az igazit, még akkor is, ha ő kifejezetten megkért rá, még ne nagyon híreszteljük az örömteli hírt senkinek. De az is lehet, hogy szándékaink gonoszak, sőt, aljasak, s mondjuk azért terjesztjük, hogy Petit otthagyta a barátnője, mert mi magunk szeretnénk arra a bizonyos Petire lecsapni.

S talán nem is sejtjük, mekkora a jelentőségük az ilyen félig-meddig hihető információknak, amíg magunk is áldozattá nem válunk. Amikor aztán saját bőrünkön érezzük, milyen kellemes is állandóan lépten-nyomon azt bizonygatni, hogy nem igaz az, amit az egész városban beszélnek, s megtapasztaljuk azt a rendkívül dühítő érzést, hogy az emberek hajlamosak inkább a szóbeszédnek hinni, s eme meggyőződésük helyességét még egy közmondással is alá tudják támasztani, miszerint: „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.“ Ilyenkor hiába védekezünk, hiába bizonygatjuk, hogy nem teljesen úgy van az, amint azt esetleg máshol hallhatták, válaszként legtöbbször csak jelentőségteljes gyanakvó pillantásokat kapunk. Ú

Persze, olyan helyzet is előfordulhat, hogy éppen mi magunk indítunk útjára valótlan, de ránk nézve annál hízelgőbb állításokat, például, hogy titkos szerelmi viszonyba keveredtünk Tom Cruise-zal, bár igaz, hogy egyelőre még csak az interneten találkozgatunk, de már megigérte, hogy csakhamar eljön értünk egy Top Gun-féle vadászgéppel, s akkor meg sem állunk Amerikáig. Sajnos, az ilyen túlkapásokkal legfeljebb annyit érünk el, hogy legközelebb már az olyan híreket is fenntartásokkal fogadják ismerőseink, amelyek teljesen igazak, például kapunk egy aláírt kártyát a színésztől...

A fenti példák csak azt bizonyítják, hogy bármit is hallunk, legyen az hihetően hangzó, vagy teljes mértékben képtelen információ, legjobb, ha mindennek utánajárunk (legcélszerűbb az érintettől megkérdezni, mi is az igazság), mert nem biztos, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy azt a többiek tudni vélik. Mert néha akkor is zörög a haraszt, ha éppen tökéletes szélcsend van.