Molnár Dániel: Álmok Ösvénye

Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magam, amiért birtokomban lehet egy példány Molnár Dániel első novelláskötetéből, az Álmok Ösvényéből. Azon rendkívül kevesek közé tartozom, akik ott tudhatják a polcukon a vékony, ám meglepően szép, igényes kötetet, újra és újra elővehetem, elolvashatom azokat a novellákat, amelyek a legjobban tetszettek, mi több, nyújtottak, jelentettek és jelentenek valamit. Mert Molnár Dániel írói stílusa, történetei ilyenek: nem csupán addig tartanak, amíg elolvasom őket, de jóval utána is körüllengenek, elgondolkodtatnak…

A kötet címe rendkívül találó. Olvasás közben egyre csak az járt a fejemben, hogy egy sötét úton sétálok egyedül, körülöttem fák, s minden odúban egy-egy álom vár rám. Nem csak a szerző álmai, melyeket odarejtett, de a sajátjaim is, vagy legalábbis elhiszem, hogy az enyémek, hiszen annyira bele tudok olvadni a kötet lapjaiba. Leginkább dermesztő lidércnyomások várnak az Álmok Ösvényén, de itt-ott azért kiszüremlik a napvilág is, néha mosolyra fakaszt, megmelengeti a szívemet, aztán a szerző ismét felvillantja gonosz vigyorát, és egy olyan novellával (Árvaház) zárja le bemutatkozó könyvét, amelynek hidege a csontomig hatol, és miután már becsuktam a könyvet, még akkor is a fotelhez szögez egy időre. Miért? – kérdezem sokadszorra olvasás közben, de nem kapok választ. Talán ettől olyan rémisztőek Molnár Dániel írásai: nem attól rettegünk leginkább, ami ott van, hanem attól, hogy nem tudjuk, miért van ott, és miért műveli azokat a bizonyos dolgokat. Dániel nyugodt szívvel hagy minket kétségek közt, a szereplőivel együtt dideregni. Néhol Stephen Kingre hajaz, máskor egészen költői, az egyszerű mondatokat gyakran szakítja meg valami különös, alaktalan hang, egy nyugtalanító bekiáltás, mintha azt már nem is a szerző, hanem egy felsőbb hatalom biggyesztette volna oda… Büszke vagyok és dühös is egyben. Büszke erre a könyvre, hogy elolvashattam, megrághattam, lenyelhettem, de még most sem emésztettem meg. És dühös is egyben, dühös erre a mi nagyszerű könyvpiacunkra, amely alig enged magyar szerzőt publikálni, rákényszeríti az Álmok Ösvénye szerzőjét, hogy saját pénzen, rendkívül kis példányban adja ki a könyvét, és elhiteti vele, hogy nem tud írni. Aki esetleg még mindig kételkedne benne, próbálja meg beszerezni a kötetet, talán még akad pár példány. Hálát adnék az égnek, ha a legtöbb, magát írónak tituláló ember ennyire lenne képes, mint Molnár Dániel. Talán maga is nehezen hiszi el, de ezzel a vékony könyvvel a rajongójává tett…

(2007, 130 oldal, beszerezhető: www.konyvmuhely.hu)