Mikor normális és mikor kóros a félelem?

Felnőttként sokszor természetesnek vesszük, hogy a gyerekek bizonyos dolgokat máshogy élnek meg, mint mi. Ugyanolyan határozottnak, magabiztosnak, bátornak gondoljuk őket. Bizonytalanságukba nehezen tudjuk beleélni magunka. Mikor normális és mikor kóros a félelem? Mit tehetünk szorongó gyermekünk láttán?

A gyermek fejlődése során folyamatosan, egyre inkább birtokba veszi környezetét, ezáltal újra és újra ismeretlen, idegen, ezáltal félelmet keltő tapasztalatoknak van kitéve. Ez teljesen természetes.

A félelem szó a latin angere (= összeszorítani) és angustus (= szűk) kifejezésekre nyúlik vissza. Ez azt mutatja, hogy az új tapasztalatok nem csak lelki, de testi változásokat is okoznak bennünk. Nincs olyan félelem, mely a lelki érintettség mellett ne járna testi folyamataink megváltozásával. Nyugtalanok leszünk, izomzatunk tónusa megnő, légzésünk, szívverésünk felgyorsul, vérnyomásunk megnő, kiválasztószerveink (izzadságmirigyek, vesék, belek) működése felgyorsul. Éberségünk felfokozódik, ami idővel alvászavarokhoz, fáradékonysághoz, figyelemzavarhoz vezethet. Tehát lelki élményünk testileg feltorlódik. A félénk gyerekek gyakran panaszkodnak testi tünetekre, különféle fájdalmakra.

A leválástól való félelem

Az óvodába kerüléskor új helyzet alakul ki. A gyermek – mint születő kis egyéniség – elkerül a megszokott családi környezetből, és meg kell találnia a helyét az új közösségben. Ilyenkor felléphetnek szocializációs félelmek. Ezek már más jellegűek, mint a leválástól való félelem. Akkor jelentkeznek, amikor a gyerek keresi helyét a közösségben. Az ilyen jellegű aggodalmak személyiségének fejlődési mérföldkövei körül különösen feltűnőek lehetnek. ĺgy pl. az iskola 3. osztálya körül – a 9. és 10. életév között –, amikor hirtelen új fényben éli meg saját személyiségét. Ilyenkor fontossá válik, mit gondolnak róla a többiek, ki fogadja barátjául.

Érdekes

Vannak gyerekek, akik egyáltalán nem félnek semmitől. Sok apa büszke bátor gyerekére, főleg akkor, ha fiúról van szó. Ám az effajta viselkedés olyan mértékben félelemmentes lehet, hogy már kórosnak mondható. Az ilyen gyerekek általában valamiféle figyelemzavarban szenvednek. Valahogy nem érzékelik az őket övező helyzet lelki vonulatának bizonyos vetületeit.

Mitől válhat különösen félőssé a gyerek?

Vannak gyerekek, akik különösebb kiváltó ok nélkül is alapvetően félősek. Akadnak azonban olyan testi-lelki fejlődési zavarok, melyek gyakrabban járnak félelmekkel: autisták, figyelemzavarral küszködik stb. Gyakori tapasztalat, hogy a szende, halk szavú, alkalmazkodó, de félénk gyerekeket szüleik túl korán felnőttként kezelik.

Hogyan segíthetünk?

A gyermekkori félelmek „kezelésének” legfontosabb eleme az, hogyan viszonyulnak a gyermek környezetében élő személyek a szorongásához. Mivel az első hét évben a gyerekek nagyrészt utánzással tanulnak, egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire félnek a szülők bizonyos dolgoktól. A gyermek azt fogja megtanulni, hogy hogyan bánnak szülei, nagyszülei, tanítói saját szorongásaikkal. Azzal segíthetünk, hogy tehermentesítjük azoktól az élményektől, melyeket saját erejéből nem tud feldolgozni. Ezenfelül közvetítjük neki, hogy minden olyan félelem megszűnik, melyet szunnyadó képességünk kibontakoztatásával meghaladunk. Lépésről lépésre megpróbáljuk felismerni, megismerni, mitől is félünk. (szh, im)