Mesterségem CíMERRE?

A pályaválasztás gyakran olyan érzés, mint tűt keresni a szénakazalban. Csak a szénakazal itt most szakok, egyetemek, lehetőségek kavalkádja, a tű pedig egy, az eddigi életünk során talán a legnagyobb jelentőséggel bíró döntés.

A közelmúltban a Tandem munkatársai töltöttek egy napot az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium III. A és IV. A, hogy segítségünkre legyenek meghozni ezt a döntést.

A délelőtti foglalkozás hasonlóan kezdődött, mint az elsős csapatépítőnk kicsivel több mint két évvel ezelőtt, most viszont már nem saját magunkat, hanem egymást mutattuk be, jót derülve azon, mennyi mindent tudunk vagy nem tudunk a másikról. A „bemelegítés” után viszont belecsaptunk a lecsóba, és feladatról feladatra mélyebbre merültünk gondolatainkban, érzéseinkben. A foglalkozás vezetői jól irányzott kérdéseket tettek fel, „virtuális” döntéshelyzetek elé állítottak minket, melyek révén áttekintést kaptunk arról, mi számunkra a prioritás, mit tartunk a legfontosabbnak az életben. Úgy gondolom, hatalmas előrelépés, hogy a homályos, távolinak tűnő elképzeléseket konkrét fogalmakra, tényekre cseréltük. A legérdekesebbnek és egyben legmeglepőbbnek számomra az bizonyult, ahogy néhány általunk választott ábra segítségével megosztottuk egymással legnagyobb félelmeinket és vágyainkat. Ugyan a hétköznapok jelentős hányadát együtt töltjük, ritkán terelődik a szó ilyen jellegű, komolyabb témákra, ezért ez a foglalkozás igazán üdítő színfoltnak bizonyult.

Ebéd után a negyedikesekkel átvonultunk a tornaterembe, ahol nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a különféle programokba. A nap legjobban várt attrakciója az Élő Könyvtár volt, melynek keretei közt lehetőségünk volt kérdésekkel bombázni az „Élő Könyveket”, azaz olyan szakmák művelőit, szakembereit, amelyeket egy előzőleg kitöltött kérdőíven felsoroltunk. Emellett megismerkedhettünk az egyetemi élettel egy jópofa társasjáték segítségével, a rendszert jól ismerő diákoktól érdeklődhettünk továbbtanulási lehetőségekről, talárban fényképezkedtünk, és elkészíthettük önéletrajzunkat, amit aztán le is tesztelhettünk egy próba-állásinterjú során. Azoknak sem kellett elkeseredni, akiknek még fogalmuk sincs, merre tovább, ennek a problémának is külön standot szenteltek. Az Életpálya-Kötélpálya szintén sokunk számára volt maradandó élmény. Ha valaki reggel azt mondta volna, hogy délután bekötött szemmel, egyméretes betondarabbal a kezemben fogok a suli udvarának fái között egy kötél mentén araszolni, minden bizonnyal olyan fura arcot vágtam volna, mint páran egy jobb matekórán. Nos, ettől függetlenül ez történt, s bár lehetséges, hogy pont akkora őrültség volt, mint amekkorának így elsőre tűnik, az igazság az, hogy a való élet igazán jó szimulációjának bizonyult. A sötétben tapogatózva megfigyelhettük, hogyan reagálunk hirtelen felmerülő problémákra, új, szoros helyzetekre,, s utunkat kielemezve sokszor a mindennapokban oly gyakran elkövetett hibákra ismertünk.

A nap zárásaként tombolahúzásra került sor, ami után a szokásos módon szétszéledt a társaság, de biztos vagyok benne, hogy a sulitáska mellett most egy-egy jó tanácsot, biztató szót, kedves emléket és új tapasztalatot is magunkkal vittünk.

Bombicz Eleonóra, III.A