Második hete tart a III. Selye Nyári Egyetem

Már második hete tart Szlovákia legnagyobb és legnívósabb nyári egyeteme, a III. Selye Nyári Egyetem, Komáromban. Idén közel nyolcszáz résztvevő van, évről évre nő a tanulni és szórakozni vágyó fiatalok száma.

Már második hete tart Szlovákia legnagyobb és legnívósabb nyári egyeteme, a III. Selye Nyári Egyetem, Komáromban. Idén közel nyolcszáz résztvevő van, évről évre nő a tanulni és szórakozni vágyó fiatalok száma. A Selye János Egyetemi Központ által szervezett nyári egyetem kínálatában ez évben ötven tanfolyam áll, melyből huszonhat a nyelvtanfolyamok száma, ezen kívül pedig különböző számítástechnikai, pszichológiai, grafológiai, színészképzési, kommunikációs, stb. szakok közül lehetett válogatni. Természetesen a tanulás mellett most is a fiatalok rendelkezésére áll számos szórakozási, kikapcsolódási lehetőség. A szervezők úgy gondolták, idén kialakítanak egy Bulizónát a városközponttól távol, a szálláshely szomszédságában, ahol minden este karaoke, diszkó, nosztalgiabuli vagy éppen valamilyen koncert várja az érdeklődőket. Az első héten került sor Schmidt Vera, a Megasztárból jól ismert előadó koncertjére is. Természetesen a kulturális programok kínálata is bő, hiszen volt már táncház vagy színházi előadás is. Ezeken kívül a filmklub minden délután új film vetítésével vár minden kedves érdeklődőt.

A nyári egyetemről magukat a résztvevőket kérdeztük:

Jónás Marika, Szalka: „Harmadszor veszek már részt a Selye Nyári Egyetemen. Háromhetes intenzív angol kurzusra járok, és nagyon elégedett vagyok mindennel. Szerintem a programok még szervezettebbek, mint eddig. Van már Bulizóna is, ahova minden este eljárunk szórakozni. Ha lesz rá lehetőségem, jövőre is biztosan itt leszek.”

Lukács Tünde, Nagyölved: „Két éve a barátnőimtől értesültem arról, hogy milyen jó volt az I. Selye Nyári Egyetem, ezért vagyok itt már második éve. Háromhetes intenzív angolra jelentkeztem, és örülök, mert magasabb szintre kerültem, mint ahol tavaly voltam. Szerintem idén erősebb a tanítás. A szervezés is nagyon jó, tetszenek a különböző programok. Jó ötletnek tartom a Bulizónát, de én jobban szeretem a városban lévő programokat, a filmklubba is néha eljárok. Egyszóval elégedett vagyok.”

Szép Dávid, Őrsújfalu: „Idén kezdő francia nyelvtanfolyamra járok, tavaly németet tanultam. Nagyon jól érzem magam. Ami kimagaslóan tetszik nekem, az az, hogy viszonylag kis csoportokban folynak a foglalkozások. Amin változtatnék, ha lenne rá lehetőségem, hogy lejjebb vinném az árakat, vagy több támogatót szereznék, mert anyagilag elég igényesek a tanfolyamok, főleg azok számára, akik nem támogatott tanfolyamokra járnak, mint például én.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?