Mark Twain:Tom Sawyer kalandjai

Az író 1835-ben született, akkoriban Samuel Langhorne Clemensnek hívták. Mark Twain: a Mississippin a biztonságos hajózáshoz szükséges két ölnyi vízmélységet hívják így. Izgalmas és hányattatott sorsa volt, míg megtalálta igazi hivatását – az írást.

Az író 1835-ben született, akkoriban Samuel Langhorne Clemensnek hívták. Mark Twain: a Mississippin a biztonságos hajózáshoz szükséges két ölnyi vízmélységet hívják így. Izgalmas és hányattatott sorsa volt, míg megtalálta igazi hivatását – az írást. A Mississippi mellett nőtt fel, és már 12 éves korában, apja halála után be kellett állnia dolgozni. ĺgy nem járhatott iskolába többé. 18 évesen nyakába vette a világot, volt nyomdászsegéd, kormányos gőzhajón, révkalauz a Mississippin. Két hétig harcolt a polgárháborúban a déliek oldalán, majd csatlakozott bátyjához, ezüstbányászattal és telekspekulációkkal próbálkoztak – sikertelenül. E kudarc után kezdett el újságíróként dolgozni.

Ez olyan tevékenység volt, amelyből egyrészt meg tudott élni, másrészt sikert is jelentett számára. San Franciscóba költözött, írásait szerte az országban nívós lapok jelentették meg. 1870-ben nősült meg. Feleségének komoly munkájába telt a hanyag öltözködésű, szalonképtelen viselkedésű és modorú fiatalemberből elfogadható megjelenésű és stílusú írót faragni. Ettől kezdve 1910-ben bekövetkezett haláláig rengeteget írt. Több felolvasókörutat tartott Európában, szalonja mindig nyitva állt, és tömve volt a közélet és az író társadalom jeles képviselőivel. Halála óta is folyamatosan jelennek meg eddig még nem ismert írásai, hiszen hatalmas életművet hagyott hátra. Rengeteg írásából két ifjúsági regénye, a Tom Sawyer kalandjai és a Huckleberry Finn kalandjai tették halhatatlanná. Mindkét könyvet gyermekkori élményei alapján írta.

Tom Sawyer 11-12 éves árva kisfiú, akit nagynénje, Polly nevel. Tom a város rossza, legalábbis a felnőttek szerint. Minden pillanatban játékon, kalandokon töri a fejét. Élénk és nyughatatlan fantáziája nem hagyja nyugodni. Nem tehet róla, ha iskolába menet az erdőben egy fa kalózhajóra emlékezteti, amellyel kénytelen megtámadni más hajókat. Arról se, ha a nagy melegben elcsábítja a hűvösen hömpölygő folyó. Ráadásul mindig számíthat Huckleberry Finn társaságára, aki ugyancsak árva, de rokon híján egy hordóban lakik, és teljes mértékben a maga ura. Egyszóval megesik vele, hogy néha nem ér el az iskoláig, amelybe Huck még életében be nem tette a lábát. De nem csak iskolakerüléssel keseríti nénikéje életét. Huckkal rendszeresen akad éjszakai elintéznivalójuk. Előfordul az is, hogy elfoglaltságában több napig nem megy haza. Ezek és más efféle apró botlások azok, melyeket szegény néni nem kezel kellő megértéssel.

A regény Tom életének körülbelül egy évét öleli fel, amelyet a sors igencsak mozgalmassá tett. Egy hosszabb kiruccanást, melyet a fiúk saját gyászmiséjük áhítatos végighallgatásával koronáznak meg. Egy gyilkosság egyetlen szemtanújaként megmentenek egy ártatlanul vádolt férfit, és igazi kincset találnak, amely dúsgazdaggá teszi őket. A sok kaland során megismerhetjük a város majd minden lakóját, bepillanthatunk életükbe, mindennapjaikba. Bár ifjúsági regényről van szó pontos szociológiai képet kapunk az 1840-es évek Amerikájáról. Az oktatási gyakorlatról, a büntetőjogi gyakorlatról, az emberek Istenhitéről és erkölcséről. Természetesen a könyv egyetlen mondata sem száraz vagy unalmas, mindig van min izgulni vagy nevetni. Érdekes felfedezni a mai és az akkori gyerekek közötti különbséget és a koroktól független hasonlóságot. Az író végig Tom agyával gondolkodik, ami még több okot ad a vígságra. Ezen tulajdonságok teszik a könyvet kortalanná, vagyis minden kor minden korosztály számára élvezetessé, szórakoztatóvá és fontossá. (i, he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?